Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Kávét bekészíteni, indul a VEN!

2017. április 24. 2:30
Már csak néhány óra, és elkezdődik a 27. Veszprémi Egyetemi Napok programsorozata.Összefoglaljuk, mikor hova érdemes figyelni.

A VEN hivatalos oldalán közzétett programtábla szerint ma 22 órakor nyitja meg kapuit a VEN kampusz, a BT Partyarénában Andy Kraft és TomWall várják a szórakozni vágyókat, és ekkor már a csapatkocsmák is üzemelnek. A kortesdal fesztivállal egybekötött hivatalos megnyitót éjfélkor tartják.

Kedd délben indul a hét egyik leglátványosabb eseménye, a bevonulás, amikor a csapatok és az egyetemi polgárok az Óváros térről az Egyetem utcán át a felső kampuszra vonulnak. Előre szólunk autós társainknak, hogy ebben az időszakban érdemes elkerülni a belvárost.

17 órától a Diákrektori Hivatal kortesprogramját csodálhatjuk meg a BT Partyarénában, de természetesen minden, a diákrektori címre pályázó csapat is saját kortesprogrammal készül, amit naponta az adott csapat kocsmájánál találunk meg. Így kedden 18 órától a VENdetta, szerdán 16 órától a VENtarktisz, csütörtökön 16 órától a VENderland, pénteken 16 órától pedig a KaraVEN igyekszik megnyerni a szavazók szimpátiáját. A csapatok nagyműsorral is készülnek: az adott napon korteskedő társaságot 19 órától találjuk meg a BT Partyaréna színpadán.

Nem maradhatnak el az olyan hagyományos VEN programelemek sem, mint a VEN híradó, amit kedden 18:45, szerdától péntekig 18:00, szombaton 16:00, vasárnap pedig 19:00 kezdéssel vetítenek a partyarénában. Inverzegyetemi előadásokat szerdától péntekig 17 órától látogathatunk, szintén a partyarénában.

Bár a partyarénában már hétfő este beindul a buli, a nagyszínpados fellépőkre csütörtökig várnunk kell. Aznap 20:15-től Kowalsky Meg a Vega, majd 22:30-tól a FISH! zenél; pénteken ugyanezekben az időpontokban ByeAlex és a Slepp, majd Majka & Curtis érkezik Veszprémbe. Szombaton 20:15-től a HŐSÖK, 22:30-tól az Intim Torna Illegál lép fel, vasárnap ugyanekkor pedig a Halott Pénz követi az Irie Maffiát.

És hogy a legfontosabbat se hagyjuk ki: a gálaműsor és az ünnepélyes eredményhirdetés szombaton 17 órától kezdődik az egyetem B épületének aulájában.

VEN
vehir.hu
további cikkek
Csőszerelők, pilóták, filmsztárok és alvilági lények masíroztak a belvárosban VEN Csőszerelők, pilóták, filmsztárok és alvilági lények masíroztak a belvárosban Hétfő este elkezdődött a 30. Veszprémi Egyetemi Napok, kedden pedig jelképesen a várost is megkapták a fiatalok pár napig, ami ugyanúgy az évtizedes hagyomány része, mint a felvonulás a belvárosból a felső kampuszhoz. A négy csapat jelmezekben, saját koreográfiával törte meg a keddi monotonitást Veszprémben egy rövid időre. 2023. április 25. 15:48 Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en VEN Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en Az ország legrégebbi egyetemi fesztiválja kezdődik el hétfőn Veszprémben, fennállása óta immáron harmincadik alkalommal. A VEN-en nincsenek titulusok, azaz a hallgatók és oktatók is egyszerűen csak egyetemi polgárok lesznek, akik között kötelező a tegeződés. Ez csak az egyik olyan hagyományos elem a VEN-en, ami túlélte már az egyetem névváltását, karok és képzések átalakulását, 1969 óta pedig változatlanul erősíti a városi rendezvények sorát. A jubileumi esemény beharangozó sajtótájékoztatóját csütörtök reggel tartották az egyetemen, ahol egy pilóta, egy pokoli teremtmény, egy hollywoodi színésznő és Super Mario is megjelent. 2023. április 20. 15:41 Az EFOTT-ra készülve szerveztek játékos napot az egyetemen Az EFOTT-ra készülve szerveztek játékos napot az egyetemen Pecsétgyűjtő játékot szerveztek szerdán a Pannon Egyetemen az EFOTT-tal karöltve abból az alkalomból, hogy az országos fesztiválnak és találkozónak idén nyáron a veszprémi egyetem lesz a házigazdája. 2023. április 6. 13:52 Majkával és Azahriah-val érkezik a harmincadik VEN VEN Majkával és Azahriah-val érkezik a harmincadik VEN Nyilvánossá vált az idei Veszprémi Egyetemi Napok utolsó fellépője is, így már teljes a lista, hogy kik érkeznek április végén a jubiláló fesztiválra. A koncertszervők mellett viszont pedig az egyetemisták is javában készülnek, akik a hagyományoknak megfelelően idén is négy csapatba szerveződtek, négy különböző tematika mentén. 2023. március 22. 11:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.