Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem értem: miért felejtettük el a fülhallgatót?

2017. június 13. 4:32
Visszatért a kilencvenes évek méltán elfeledett népszokása: az utcán hangosan zenehallgatás.

Aki elég idős már ahhoz, hogy konkrét emlékei legyenek a kilencvenes évekről (néha magam is megdöbbenek, hogy milyen sokan vannak azok, akik ehhez már túl fiatalok), azoknak valószínűleg ismerős a kép, amikor a magát roppant menőnek képzelő (és a filmekben rendszerint annak beállított) ember a vállán egy akkora kazettás magnóval (fiatalok: ez egy régi sztori, keressetek rá wikipédián) a vállán sétálgat az utcán, aminek a puszta hangereje elég lett volna, hogy Japán kapituláljon a második világháborúból.

Aztán az őrület hamar lecsengett, az emberek rájöttek, hogy rajtuk kívül senkit nem érdekel a zenei ízlésük, és úgy általában véve bunkóság a tömött buszon maxig hangosítva recsegtetni a hiphopot. Bedugtuk a fülhallgatókat, évről évre egyre kisebbeket, mindenki azt - és csak azt - a zenét hallgatta, amit ő akart. Helyreállt az egyensúly az Univerzumban, písz, láv, csillámpóni, unikornis, világbéke.

Pár éve viszont elterjedtek a Bluetooth hangszórók, amik roppant praktikusak, imádjuk őket, mert: 1., kis helyen is elférnek, 2., ehhez képest jó hangminőségre és nagy hangerőre képesek, 3., hordozhatók, nem kell folyton a hálózaton tartani őket, 4., egyáltalán nem kellenek kábelek a működtetésükhöz.

Azt pedig a történelem már megtanította: ha van lehetőség rosszul használni valamit, akkor az emberek rosszul fogják használni. Újra megjelentek, akik az utcán sétafikálás közben üvöltetik Kisgrofót vagy a tömegközlekedési eszközön nyígatják azokat a számokat, amiket hetven utasból hatvankilenc szívből gyűlöl. Mert különbözők vagyunk: a rockereket nem érdekli a hiphop, aki a dubstepért rajong, az nem tud mit kezdeni Brahms-szal.

Hogy miért érezzük úgy, hogy mindenképpen rá kell kényszerítenünk a saját ízlésünket a világra, azt végképp nem értem.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Senki sem nézi, de mindenki látja – bizonyítottan tévéfüggő a magyar Hétvezér Senki sem nézi, de mindenki látja – bizonyítottan tévéfüggő a magyar A csattanót az elején lelövöm: minden korosztályt beleértve a magyarok átlagosan 4 óra 49 percet tévéznek egy nap. Ezzel hazánk a top 10-ben van világszinten, ami azért is furcsa, mert egyre többször hangzik el a mondat: „Nekem tévém sincs, vagy már rég felmondtam a kábelszolgáltatónál. Csak a Netflix van.” Akkor mégis hogyan jön ki a matek? Kik ezek a tévéfüggő emberek és mit néznek a fekete dobozban? tegnap 1:29 Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.