Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A megye legkiválóbb védőnőit díjazták

2017. június 16. 14:14
Június 13-a a Védőnők Napja – ennek alkalmából díjazták Veszprém megye legjobb védőnőit péntek délelőtt a Csolnoky kórházban.

„Egy csipet megelőzés többet ér, mint száz mázsás gyógyítás” – tartja a mondás, a megelőzésben pedig kétségtelenül oroszlánrészt vállalnak a védőnők, mint a gyógyító szakma első frontvonalbeli munkatársai.

Az évszázados múltra visszatekintő védőnői hivatás gyakorlói összetett, megelőző szemléletű, családvédelmi szolgáltatást biztosítanak, a mindenki számára elérhető, az egészség megőrzését és fejlesztését célzó ellátási forma pedig különös fontossággal bír a várandós anyukák, a csecsemők, a kisgyermekek és az iskoláskorúak életében.

A Magyar Védőnői Szolgálat elvitathatatlan érdemeit a szakmán kívüliek is elismerik: 2013-ban a Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség-díjjal tüntette ki, 2015-ben pedig a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár is nemzeti büszkeségeink közé választotta. Mindemellett 2008 óta június 13-át a Védőnők Napjaként tartják számon, miután 1915-ben éppen ezen a napon alakult meg Budapesten az anya és csecsemővédelem szervezésére az Országos Stefánia Szövetség.

Veszprém megyében hagyományosan 2009 óta ünneplik a Védőnők Napját, ahol a szakmai programok mellett a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Kormányhivatal elismerő oklevelet ad át a szolgálatban lévő legkiválóbb védőnőknek.

Bolláné Sarmon AdriennBolláné Sarmon Adrienn

Idén a Megyei Önkormányzat elismerő oklevelét Bolláné Sarmon Adrienn területi védőnő (Pápa) vehette át. Körzete nagy kiterjedésű terület, magas létszámú ellátottal, de emellett rendszeresen helyettesít Pápán vagy a járás falvaiban, 3 éven keresztül pedig kórházi védőnői feladatokat is ellátott. Oktató-védőnőként is dolgozott; a lelkiismeretes, empátiával végzett munka mellett igyekszik a védőnői hivatás elismertségéért is tenni.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal elismerő oklevélben részesítette Bisi Olga balatonfüredi járási vezető védőnőt. Bisi Olga korábban az akkori ÁNTSZ sümegi és tapolcai intézetének védőnőjeként dolgozott, majd a Tapolcai Családvédelmi Szolgálat védőnője lett. Végérvényesen nem szakadt el a vezetői feladatoktól, 2012-ben ismét a sümegi és tapolcai intézetek vezetője lett, szorgalma, empatikus munkavégzése pedig ismertté tette a védőnők között is.

A díjazottakA díjazottak

A két megyei díjazott mellett Veszprém megyei jogú város elismerő oklevelét Réfi Rita veszprémi iskolavédőnő vehette át dr. Strenner Zoltántól. Réfi Rita 2009-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem egészségügyi főiskolai karán, majd ezt követően került Veszprémbe. Az évek során több iskolában is dolgozott és helyettesített. Jelenleg a Lovassy gimnázium és a Rózsa iskola iskolavédőnői teendőit látja el, és ő fogja össze és képviseli a veszprémi iskolavédőnőket. Az iskolában és azon kívül is rendszeresen szervez elsősegélynyújtó és újraélesztő szakköröket, csapatával több országos versenyen is szép eredményeket ért el. Munkája, közösségi tevékenységei mellett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarában dolgozik az etikai bizottság tagjaként.

Réfi RitaRéfi Rita

A három fő díjazott mellett szakmai elismerésben részesült Siklósiné Gyopáros Adrienn (Veszprém), Vérné Weiner Judit (Herend), Földing Gabriella (Pápateszér), Komárominé Polgár Judit (Balatonfüred), Sághi Istvánné (Nagyalásony) és Kissné Fuksz Erzsébet (Sümeg) területi védőnő is.

Ezen a napon köszöntötték továbbá az EMMI által díjazott, miniszteri elismerő oklevélben részesült védőnőket – Borbélyné Horváth Anikó iskolavédőnőt (Veszprém), Petrovics Ilona területi védőnőt (Zirc), Vinczéné Szamosvári Veronika területi védőnőt (Ajka) és Pradaricsné Kántás Mária területi védőnőt (Tihany) –, illetve az 50, 60 és 65 éve végzett nyugdíjas védőnőket is.

Bertalan Melinda
Tál Dominik
további cikkek
Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát életmód Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát Két veszprémi szakember összefogott, hogy az egészséges életmódhoz kapcsolódó szakmai tudásukat egyesítve újra értelmezzék az egészség fogalmát az emberek gondolkodásában. Hiánypótló előadás-sorozatukban a dietetika és a testedzés harmonikus és gyakorlati összhangjára hívják fel a figyelmet. Nem tananyagot felmondva, hanem személyes, életközeli példákkal. Nyikos Ráhel és Péteri Dávid meséltek közös projektjükről. 2024. április 16. 21:19 A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus - olvasható a Magyar Rákellenes Liga szerdán, a nemzeti rákellenes nap alkalmából közzétett közleményében. 2024. április 10. 15:08 Energiaital-függők a magyar fiatalok Energiaital-függők a magyar fiatalok Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, ami kimondja, hogy a jövőben energiaitalt csak tizennyolc év felett vásárolhat valaki. Tehát gyakorlatilag az alkohollal és a dohánytermékekkel kerül egy körbe, utóbbihoz képest azzal a különbséggel, hogy n száműzik a trafikokba, a boltok polcain kint lehetnek. A green.hu segítségével összeszedtünk néhány statisztikát, amire a törvényjavaslat reagál. 2024. április 10. 12:00 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.