Bő három hete már annak, hogy a veszprémi kézisek nyakába bronzérmet akasztottak a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében, s véget értek a maratoni hosszúságú idény küzdelmei (a gárda több mint hetven mérkőzésen van túl). A negyvenéves jubileumát idén ünneplő klub az említett BL-bronz mellett újabb bajnoki címet és kupagyőzelmet, valamint SEHA-liga ezüstérmet szerzett.
A labda tehát már jó ideje nem pattog, a játékosok jelenleg jól megérdemelt szabadságukat töltik, a média – pontosabban: annak egy jól behatárolható szegmense – mégis hetek óta a Telekom Veszprémről cikkezik. Igaz, a hírek nem az elmúlt idény sportszakmai kérdéseiről vagy a spanyol korszak lezárásról szólnak. S nem is arról, hogy a kispadra érkező Vranjes mesterrel és az új igazolásokkal mire lehet képes a gárda a következő szezonban.
Az említett felületeken rendre arról olvashatunk, hogy a klub gazdasági helyzete megrendült, mások szerint pedig már a csőd szélén áll. Rémhírek láttak napvilágot a valósággal köszönő viszonyban sem lévő adósságállományról. S vannak olyanok is, akik egyenesen azt vizionálják, hogy a tulajdonrészt vásároló – állami megrendeléseket is élvező – cég érkezésével politikai csatározások áldozatává fog válni az ország egyik legsikeresebb, s marketing szempontból legértékesebb „műhelye”.
A csapatnak bizonyosan nem használó hangulatkeltésbe ráadásul beszállt a helyi ellenzék több képviselője is, akik a jelek szerint a jelenlegi helyzet körüli átmeneti bizonytalanságból kívánnak politikai tőkét kovácsolni. A „féltők” legtöbbje elfelejti – vagy legalábbis figyelmen kívül hagyja –, hogy ma a honi élsport egyetlen szereplője sem képes pusztán piaci alapon helytállni. Különösen igaz ez a nemzetközi szintérre. Azt, hogy a város erőn felüli támogatásával és a helyi cégek segítségével nem lehet felvenni a versenyt a kontinens legjobbjaival, az orosz milliárdos által támogatta Vardar Szkopjéval vagy éppen az arab pénzekkel kitömött Párizzsal. Azt, hogy a kölni négyes döntőbe – zsinórban négyszer (!) – csakis a sportág legnagyobb klasszisaival lehet eljutni. A világsztárokat pedig meg kell fizetni.
Elfeledik, hogy Veszprémben a kézilabda nem csupán egy labdajáték, hanem az összetartozás első számú színtere. Egy olyan „intézmény”, amelyre nemtől, életkortól, anyagi helyzettől, vérmérséklettől és minden mástól függetlenül mindenki büszke lehet.
Arról sem tesznek említést, hogy a klub történelmében korántsem példa nélküli a jelenlegi helyzet. A tények makacs dolgok. Az pedig tény, hogy az „Építők” az elmúlt harminckét bajnokságból huszonötöt megnyert. Fújhatott a szél balról, jobbról, a Veszprém egyeduralkodó volt itthon, s közben bekerült a legszűkebb európai elitbe is.
A veszprémi kézilabdacsapatot az elmúlt négy évtizedben mindig az vitte előbbre, hogy napról napra, idényről idényre jobbá, többé és erősebbé akart válni. A bakonyi megyeszékhelyen sosem elégedtek a középszerűséggel, a stagnálással, nem lehetett a tegnap sikereiben fürdőzni. S éppen ez az a szemlélet, ami Európa-hírűvé tette az egyesületet és vele együtt a várost is.
Ha pedig további előrelépésről beszélünk, az a Veszprém esetében nem lehet más, mint a BL-győzelem. Ez ugyanis az egyetlen – s egyben legértékesebb – serleg, ami még hiányzik a klub igen tekintélyes felhozatalú vitrinjéből. Az újonnan érkező tőkeinjekció lehetőséget biztosíthat arra, hogy a Telekom megőrizze honi hegemóniáját az évről évre erősödő Szegeddel szemben, az európai porondon pedig megtegye azt a bizonyos hőn áhított utolsó lépést...
