Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Forgalmi változás a VeszprémFest alatt

2017. július 5. 4:30
Új helyszínre, a História kertbe költözik idén a VeszprémFest, ami a környék közlekedését is érinti. Összegyűjtöttük, mit kell még tudni ezen kívül a július 12-én startoló fesztiválról.

Július 12-14. között rendezik meg a VeszprémFest nagyszínpados fellépéseit, ami az Érseki Palota felújítása miatt 13 év után idén új szabadtéri koncerthelyszínt kap a várhegy másik oldalán található História kert „személyében”.

„Egy kicsit másabb hangulata lesz ettől a fesztiválnak, de ugyancsak egy gyönyörű környezetben szórakozhatnak a vendégek – árulta el kérdésünkre Mészáros Zoltán fesztiváligazgató. – Nagyon sajátos, egyedi nézőteret álmodtunk meg: ellentétben a többi rendezvényszervezővel, mi nem a part déli, hanem a keleti oldalára, a Séddel párhuzamosan helyezzük el a színpadot. A nézőtér háttere a vár parapetje lesz, míg ha jobbra tekint a közönség, az Óváros tér égbe törő épületeinek a szép kontúrját láthatja, a másik oldalon pedig az érseki pihenőt. A Szentháromság tér szintén nagyon inspiráló, de építészeténél, és a szakrális hangulatánál fogva talán kicsit vonalasabb világához képest tehát egy oldottabb miliő fogadja majd az ide látogatókat. Ezért is próbáltunk olyan zenekarokat hívni, akik jól érezhetik magukat ebben a garden party jellegű környezetben: amennyiben az idő is engedi, július 12-én Richard Bona lép fel a nagyszínpadon, másnap, július 13-án pedig Heather Small érkezik.”

A helyszínváltozás a környék közlekedését is befolyásolja, ezért a két koncert napján forgalmi változásokra kell számítani. „Nagyjából 1500-1800 főt várunk mindkét fellépésre, a közönség kb. 80%-a viszont nem veszprémi lakos, azaz mintegy 500-700 autót kell majd kezelnünk. Emiatt július 12-én és 13-án a Deák Ferenc utcát, a Fenyves utcát és a Remete utcát a rendezvény ideje alatt, illetve azt megelőzően kb. 17 órától egyirányúsítjuk. Ennek megfelelően az utcákat parkolásra is lehet majd használni, noha az egykori Hefa sportbolt területén ideiglenesen egy ingyenes parkolót alakítunk ki” – mondta el Mészáros Zoltán. Mivel a forgalmi változások az ott lakókat is érintik, a szervezők az esetleges kellemetlenségek, kerülőutas megoldások miatt ezúton is szeretnének elnézést kérni.

A Historia kert körüli utcákban lesz forgalmi változásA Historia kert körüli utcákban lesz forgalmi változás

Fontos tudni azt is, hogy a Tom Jones koncert kivételével jegyek továbbra is kaphatók. Előbbire az összes belépő elkelt, a Richard Bona, a Heather Small és az NPG Prince emlékkoncertjére azonban még akár a helyszínen, illetve legkésőbb a koncert napjáig online is foglalhatók jegyek.

Aki pedig nem csak a világsztárokra kíváncsi, érvényes jeggyel a Rozé, Rizling és Jazz Napok ingyenes koncertjein kívül is hallhat egy kis hazai muzsikát. A nagyszínpados koncerteket megelőzően minden nap 20 órától egy-egy előzenekar izzítja a hangulatot: július 12-én Pátkai Rozina lép fel Richard Bona előtt, július 13-án Szűcs Gabi & Stereo Swing zenél Heather Small előtt, Tom Jones arénás koncertje előtt a Pribojszki Mátyás Band melegít be, míg a The NPG koncertjét a Sax-O-Funk zenekar vezeti fel. Aki szeretne időben egy kis harapnivalóhoz jutni, érdemes már fél 8 körül érkeznie, hiszen a nézőtéri büfékben most is finomságokkal készülnek.

Bertalan Melinda

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.