Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Rozé Gosling Jazz

2017. július 16. 4:31
Hamarosan megjelenő harmadik albumáról is előadott néhány dalt pénteki veszprémi fellépésén Gereben Zita és csapata.

Két lemezt már kiadott Gereben Zita és csapata, a harmadik is úton van, péntek esti veszprémi fellépésén erről is játszott már dalokat. Az idén kilencéves quintet nem először tett eleget a Rozé Rizling Jazz Napok meghívásának, és szórakoztatta a hűvös nyárestén, a délutáni eső után is kitartó tömeget az Óváros téren saját dalaival és feldolgozásokkal egyaránt.

Fellépésükre tökéletes műsort állítottak össze, ami ülve hallgatva kellemes hátteret ad a jóízű beszélgetésekhez, ha azonban az ember feláll az asztaltól, előbb-utóbb azon kapja magát, hogy ritmusra jár a lába. (Hála a kiváló borászoknak, nem feltétlenül arra a ritmusra, amit a zene diktálna.)

Ha nemcsak a zenére, hanem a szövegre is figyelünk, kiderül, hogy Zitának remek humora is van (persze Hajós András meg Geszti Péter környezetében megedződik az ember), méghozzá az a fajta kiváló nőies humora, ami kellően mértéktartó, nem eltúlzott, ugyanakkor éppen elég éles. Egyik friss dala, a Ryan Gosling mentsél ki ékes példája ennek, ami annyira aktuális és annyira huncut, hogy az ember nem bír nem vigyorogni rajta.

A másfél óra gyorsan elszállt, a Gereben Zita Quintet pedig kedvet csinált ahhoz a bizonyos harmadik lemezhez. Reméljük, lesz alkalmuk itt, Veszprémben is bemutatni az albumot.

Schöngrundtner Tamás

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.