Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Jövő héttől mobil CT-berendezés segíti az ajkai kórház munkáját

2017. július 18. 14:06 // Forrás: mti
A jövő héttől mobil CT-berendezést telepítenek az ajkai Magyar Imre Kórházba - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden.

Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta, hogy ez ideiglenes megoldás lesz, azonban a végleges megoldásról intézkednie kell a kórháznak. Megjegyezte: a szakma álláspontja szerint akut esetekre ma is lehetne használni a szóban forgó berendezést, azonban a hatóság a kelleténél szigorúbban járt el, amikor megtiltotta a gép használatát.

Az államtitkár úgy fogalmazott, az eset kapcsán mind a fenntartónak, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK), mind a kórháznak mind az üzemben tartó cégnek van felelőssége.

Az ajkai Magyar Imre Kórházban folyamatos és zavartalan a betegellátás, egyetlen tervezett CT-vizsgálatot sem mondtak le az intézményben, ahonnan az elavult CT-berendezés miatt ideiglenesen Veszprémbe szállítják vizsgálatra a betegeket - közölte a kórház főigazgatója hétfőn az MTI-vel.

Nagy Zoltán a közleményében azt írta: az ajkai kórház az Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság határozata értelmében "a CT berendezés életkora és képminőségi korlátai miatt betegbiztonsági okokból a CT diagnosztikai kivizsgálásra a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba köteles irányítani az ellátandó eseteket".

A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy az ajkai kórház diagnosztikai eszközparkja felülvizsgálatának eredményeként egy új, korszerű CT berendezés beszerzésére tesznek javaslatot.

Ónodi-Szűcs Zoltán kedden elmondta azt is, hogy a működő CT-berendezések átlagéletkora 4,5 év, ami nagyon jónak mondható, de vizsgálják, hogy a következő fél évben lesz-e olyan berendezés, amely eléri a tízéves élettartamot.

vehir.hu
további cikkek
Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - közölte a HUN-REN Ökológiai Központ. 2024. március 26. 11:54 A képernyőfüggőség csak az egyik oka, hogy rohamosan romlik a fiatalok látása egészség A képernyőfüggőség csak az egyik oka, hogy rohamosan romlik a fiatalok látása Nem csak a fejlett országok problémája, hogy a fiatalok körében egyre gyakoribb a rövidlátás. A szemészek világszinten kongatják a vészharangot, hiszen a folyamat egyáltalán nem biztos, hogy visszafordítható. 2024. március 17. 12:27 Alkoholmentesített bort kóstoltunk Alkoholmentesített bort kóstoltunk Egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az alkoholpiaci tortából az alkoholmentes vagy alacsony alkoholtartalmú italok, az igények kiszolgálására pedig megjelentek olyan termékek, mint az alkoholmentesített borok. Egy palackot mi is megbontottunk, hogy lássuk, merre tart a világ. De kinek jó ez, és miért alakul ki a trend? 2024. február 22. 22:12 A múlt héten több mint 60 ezren fordultak orvoshoz A múlt héten több mint 60 ezren fordultak orvoshoz Az év hetedik hetében - február 12. és február 18. között - 60 100-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön. 2024. február 22. 11:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.