Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

A jelenlegi az egyik legsikeresebb kormány a rendszerváltás óta

2017. augusztus 2. 13:47 // Forrás: Pesti Srácok, MTI
A jelenlegi az egyik legsikeresebb kormányzati ciklus a rendszerváltás óta, hiszen a kormánypártok megőrizték vagy még növelték is népszerűségüket – jelentette ki a Nézőpont Intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

A Nézőpont Intézet elemzője, Deák Dániel a köztévé reggeli műsorában kijelentette: a jelenlegi az egyik legsikeresebb kormányzati ciklus a rendszerváltás óta, hiszen a kormánypártok megőrizték vagy még növelték is népszerűségüket a 2014-es választás óta. Deák Dániel elmondta: az intézet kutatásai szerint jelenleg a kormánypártok 43 százalékos eredményt szereznének pártlistán, a Jobbik 23, az MSZP 13 százalékon áll, illetve bejutna még az Országgyűlésbe a gyurcsányista DK (6 százalékkal) és a tornából felmentettek társasága (5 százalék ) is. A jelenlegivel szemben a korábbi kormányzati ciklusokra az volt a jellemző, hogy a ciklus második felére bezuhant a kormánypártok támogatottsága, most erről szó sincs – mondta az elemző.

FOLYAMATOSAN APRÓZÓDIK A BALLIBERÁLIS OLDAL

Deák Dániel kifejtette: az ellenzéki térfélen komoly változások tapasztalhatóak 2014 óta. Az előző választásokkor az MSZP-nek még domináns szerepe volt, most folyamatosan aprózódik a balliberális oldal, a DK komoly tényezővé vált, a tornából felmentettek társasága pedig mérhetővé vált a közvélemény-kutatók számára. Eközben Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének a kudarcos politikája és az állandó belső harcok nyomán folyamatosan csökken a szocialisták népszerűsége. A szakértő jelezte: a 2014-es egymillióval szemben mintegy 600 ezer szimpatizánsa maradt a pártnak, és már a “magszavazók”, illetve a balliberális holdudvar is leválik az MSZP-ről.

Ebben a helyzetben egyre nagyobb az esélye annak, hogy nem Botka, hanem egy Gyurcsány Ferenc által javasolt, függetlennek tetsző személy lesz az MSZP-DK-koalíció vezetője a 2018-as választásokon”

– tette hozzá Deák Dániel.

vehir.hu
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.