Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Alfától az ómegáig

2017. augusztus 6. 5:27
Auer Lipót életművéhez személyesen is köthető szerzeményekkel és előadókkal zárul ma az Auer Fesztivál.

Az i-re a pontot Ránki Dezső és a Keller Kvartett kezdi megrajzolni Csajkovszkij azon szextettjével, melyet éppen maga a mester, Auer Lipót mutatott be és vitt sikerre. A Keller Kvartett a kortárs magyar vonósnégyes kultúra egyik legismertebb reprezentánsa, akik játékukkal több nemzetközi verseny zsűrijét is lenyűgözték már.

Hozzájuk csatlakozik Ránki Dezső, aki már évek óta töretlenül halad előre a maga által kijelölt úton. Nagy koncentrációval és teljes beleéléssel előadott darabjait mindig nagy áhítattal hallgatja a közönség, Ránki pedig teljesen alárendeli magát a zenének. Az Auer Fesztivál záró napján a Keller Kvartettel kiegészülve Schumann csodálatos Esz-dúr zongoraötösét kelti majd életre a Hangvilla nagytermében 17:30-kor kezdődő koncertjük második felében.

Záróakkordként aztán Prokofjev g-moll hegedűversenyének dallamai csendülnek fel Vadim Repin és a Mendelssohn Kamarazenekar előadásában. Repin Auer nagy csodálója, s Maxim Vengerov mellett a veszprémi születésű hegedűművész által megteremtett és világsikerre vitt orosz hegedűiskola leghíresebb megszemélyesítője napjainkban. Játékát tüzes szenvedély, kikezdhetetlen technika, líraiság és érzékenység jellemzi – nem csoda, ha képes volt a Queen Elizabeth Nemzetközi Hegedűversenyen valaha volt legfiatalabb versenyzőjeként nyerni.

21 órakor kezdődő koncertjén ugyancsak páratlan élményekkel szolgál majd, ahol az egykor Pierre Rode által használt, 1733-ban készült Stradivariuson szólaltatja meg Prokofjev melódiáit.

Bertalan Melinda
további cikkek
Rockzene történelmi környezetben Rockzene történelmi környezetben Harmincnál is több zenekar ad élő koncertet az idei Rock Palota Fesztiválon, amelyet június 14-én és 15-én rendeznek meg Várpalota történelmi központjában, a Thury-várnál. A kétnapos, ingyenes rockzenei rendezvényen olyan országos hírű bandák is fellépnek, mint a Mobilmánia vagy épp az Akela. 2024. március 19. 9:34 Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Hétfő délután a Budapest Music Centerben ismertették a 2024-es fellépők neveit. Ahogy azt már megszokhattuk, megint ígéretes a névsor az egyébként húszéves fesztiválon. 2023. december 4. 17:55 Bejelentették a 2024-es Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Bejelentették a 2024-es Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Az ünnepi készülődés jegyében a szervezők bejelentették a 2024. augusztus 1-3. között meghirdetett 12. Paloznaki Jazzpiknik első nagyszínpados fellépőit. 2023. november 29. 11:57 Memoár egy álomról: jubileumi könyvvel és filmmel jelentkezett a VeszprémFest VeszprémFest Memoár egy álomról: jubileumi könyvvel és filmmel jelentkezett a VeszprémFest Veszprémben az álmok valóra tudnak válni. Még akkor is, ha olyan hihetetlennek tűnő álomról van szó, mint az, hogy arénákat megtöltő világsztárok muzsikáljanak egy relatíve pici város ékes terein. Húsz év koncertjei, a VeszprémFest rá a példa, melynek legizgalmasabb pillanatait most könyvben és filmen is felidézhetjük. 2023. november 24. 17:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.