Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Autó hajtott emberek közé Marseille-ben

2017. augusztus 21. 14:44 // Forrás: BBC/MTI
Egy halálos áldozata van a hétfői gázolásnak a franciaországi Marseille városában. Az autó vezetője valószínűleg szándékosan hajtott bele a buszmegállókban várakozó emberekbe, egy negyvenes éveiben járó nőt megölt.

Autó hajtott bele két buszmegállónál várakozó emberekbe Marseille városában – írjaa BBC. A rendőrség azt tanácsolta a lakóknak, hogy kerüljék a kikötőhöz közeli közterületeket. A kocsi vezetőjét már letartóztatták, folyik a kihallgatása. Egy szintén névtelenül nyilatkozó rendőrségi forrás később közölte, hogy az autó férfi vezetőjét ismerték, követett már el kisebb bűncselekményeket, és pszichológiai problémákkal küszködött.

A város 11. és 13. kerületében is embereket gázoltak el reggel 9 és 10 óra között, a korábbi gázolás egy halálos áldozattal járt, a későbbi egy súlyos sérülttel. A második buszmegállós gázoláshelyi idő szerint reggel 10-kor történt.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.