Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A hatékony tanulás „trükkjei”

2017. szeptember 4. 12:00
A nyáron minden diák kipihenhette a fáradalmait, de a szeptember elérkeztével a tanulás is kezdetét veszi. Sokszor csak ülünk az órán vagy a könyv fölött és nem tudjuk, hogyan is kezdjünk hozzá a megtanulandó anyaghoz. Pedig ma már a "hagyományos" magoláson kívül sokféle tanulási technika közül választhatunk.

Sokfélék vagyunk, így mindenkinek más segít a hatékony tanulásban. A tanulás stílusait illetően megkülönböztetjük a vizuális típusú tanulókat – látható ingereken (grafikon, ábra, rajz) keresztül tudnak tanulni; az auditív típusú tanulókat – hallás alapján és hangosan olvasva a tananyagot tudnak tanulni; valamint a mozgás típusú tanulókat - legjobban érintéseken, mozgáson és a tárgyakkal való foglalkozáson át tanulnak, gyakran élvezik a fizikai tevékenységeket.

Az iskolai sikerekhez és a hatékony tanuláshoz mindenkinek másfajta támogatásra van szüksége: van, akinek a magabiztosságát kell növelni, másoknak a stresszkezeléséhez kell segítség, vagy éppen a tanulnivaló rendszerezése, a prioritások felállítása jelenti a megoldást.

Azoknál, akiknél nem alakultak ki hatékony tanulási szokások vagy stratégiák, mindenképpen tanácsos rövidebb vagy hosszabb ideig tanulásmódszertani gyakorlatokat elsajátítani, használni

– vallják szakemberek.

A már sokszor hallott tanulási tanácsokon túl, mint például Készítsünk – és tartsuk is be – a tanulási ütemtervet!; Alakítsunk ki kényelmes tanulósarkot magunknak!; Nézzük át sokszor az anyagot! – vannak olyan módszerek, melyekről többen nem is hallottunk, ám nagyon hatásosak. Ezek közül szemezgettünk, és mutatunk be most párat.

Pomodoro módszer

A Pomodoro egy konyhai időmérő eszköz, általában tojás vagy gyümölcs alakú, melynek tetejét és alját különböző irányba lehet eltekerni, majd x perc után elkezd csörögni.

A pomodoro módszer egyik fontos feltétele, hogy az adott 25 percben ne hagyd megszakítani a tanulási folyamatot. Ezt követően az alanynak szüksége van egy 5 perces pihenésre, mielőtt újra belevetné magát az önfeledt tanulásba. Átlagosan legfeljebb 2 óráig tarthat egy egybefüggő tanulási szekció, ami után jöhet egy jóval nagyobb pihenési fázis.

Hajszálpontos időzítés

Rengeteg szenvedés árán ugyan, de azt már általános iskolában is megtanultad, hogy minél többször ismételsz át valamit, annál egyszerűbben fogsz rá később emlékezni, legyen az vizuális adat (vaktérkép), hang (ének), vagy egy sima definíció. Arról viszont nem igazán beszélt senki, hogy milyen sokszor, és milyen időközönként kell ezeket az ismétléseket végrehajtani.

A gyakoriságra vannak egész jó közelítések. A legtöbb helyen azt javasolják, hogy olvasd át megint az anyagot

  • 10 perccel az első tanulás után.
  • 24 órával az első tanulás után.
  • 1 héttel az első tanulás után.
  • 1 hónappal az első tanulás után.
  • 6 hónappal az első tanulás után.

Természetesen ez nagyban egyénfüggő is, hisz van, ami neked könnyebben megragad, míg nekem hatodik olvasásra sem megy.

Feynman-technika

  1. lépés: Válaszd ki, hogy mit akarsz megtanulni -Fogj egy üres lapot, és írd fel a tetejére azt a fogalmat, amit meg szeretnél érteni.
  2. lépés: Tegyél úgy, mintha valaki mást tanítanál -Magyarázd el írásban a témát, mintha egy diákot tanítanál. Így könnyebb észrevenni, mit értesz, és hol vannak hiányosságok a tudásodban.
  3. lépés: Ha elakadsz, térj vissza a könyvhöz - Ha egy részproblémát nem tudsz elmagyarázni, dolgozd fel újra a vonatkozó részt.
  4. lépés: Használj egyszerű és világos nyelvezetet - A cél, hogy a saját szavaidat használd, és ne a szakirodalomét. Ha a magyarázatod túl bőbeszédű és zavaros, valószínűleg mégsem értetted meg annyira a problémát. Ha az segít, keress analógiát, ami érthetőbbé teszi a kérdést.

Krónusz-Riskó Annamária
további cikkek
Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Hófehérke kakaó színű, Shakespeare Júliája pedig afro-amerikai – klasszikus-kedvelő egyenlő rasszista? Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében.    2024. április 14. 22:06 A vegán életmód és a fogadtatása Eszter A vegán életmód és a fogadtatása Nem, ez nem egy táplálkozási tanácsadás lesz arról, miként érdemes jó és megfelelő tápanyagú termékeket a szervezetünkbe vinni, csupán azon tapasztalatokat osztom most meg, amelyekkel egy kezdő, félig vegán szembesülök az elmúlt időszakban, ami a környezet reakcióját illeti. 2024. április 7. 22:50 A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak A húsvéti dekorációk valójában a közösségről szólnak Avagy hogyan hat a szezonális településszépítés az ott lakókra.   2024. március 31. 21:20 Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.