Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Orbán: 100 millió forintra emelik a hitelkeretet a Széchenyi kártya program több hiteltípusában

2017. szeptember 7. 12:03 // Forrás: MTI
A Széchenyi kártya program legtöbb hiteltípusában 100 millió forintra emelik a felvehető maximális hitelkeretet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a KAVOSZ Zrt. ünnepségén, amelyen átadták a 250 ezredik Széchenyi kártyát.

A kormányfő beszédében kiemelte: a kis- és közepes vállalkozások (kkv) hitelezése a magyar kormány számára nem piaci ügylet, hanem nemzetstratégiai fontosságú ügy. 2015-ben kétmillióan dolgoztak kkv-knál, ami az összes foglalkoztatott 73 százalékát jelenti, vagyis kkv-k nélkül nincs magyar gazdaság - mutatott rá.

Orbán Viktor hangsúlyozta: nem szabad a mostani gazdasági sikereket külső tényezőknek tulajdonítani, az, ahogy ma a magyar gazdaság működik, nem külső segítségnek tudható be, hanem a magyar gazdaság szereplőinek. Ez a mi magyar sikerünk, a saját erőfeszítéseinknek köszönhető - mondta. Közölte: "színvonaltalan érvelés" az uniós támogatásoknak tulajdonítani a magyar gazdaság fejlődését, hiszen a magyar költségvetés 18 ezer milliárd forint, az uniós támogatások pedig 1000-1500 milliárd forintot tesznek ki.

A miniszterelnök felidézte: 2011-ben, amikor a 150 ezredik Széchenyi kártyát adták át, "még más szelek fújtak", és politikai nézetektől függetlenül lehetett jogos kétség sokakban, hogy az az út, amelyet akkor választottak, eredményre vezet-e. Az akkori kihívások között említette a pénzügyi összeomlás elkerülését, az államadósság és a munkanélküliség megfékezését, továbbá az új alkotmányos rend körüli csatákat.

Az elmúlt hat év alatt nagy utat tett meg a magyar gazdaság, "szinte egy egész gazdaságtörténeti korszakot mentünk előre, és bizonyosságot szereztünk, hogy jó megoldásokat választottunk

- mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon még mindig komoly fejtörést okoz annak megválaszolása, hogy összefogással vagy "magányos harcosként" lehet-e előrébb jutni a gazdaságban. Ma azt ünnepeljük, hogy vannak olyan korszakok, amikor minden feltétel adott, hogy az összefogásból kerekedjen ki a siker - fogalmazott.

Azt mondta, politikai filozófiája magja, hogy "egyedül sohasem lehetsz elég okos", erre bizonyíték ez a kártya is, mert ahhoz, hogy életképes konstrukciót faragjanak belőle, "sok tudás összeadására volt szükség". A kormány a pénzügyi rendszer tudását a jegybankon keresztül gyűjti be, a reálgazdasági tudást pedig a kamarán keresztül, és ez továbbra is így marad, minden jelentős gazdasági döntés előtt mindkét tudásra igényt tart a jövőben is - közölte.

Megjegyezte: a Széchenyi kártya is az "unortodoxia megnyilvánulása", és jól mutatja, hogy a szokatlan megoldások keresése nem 2010-es jelenség.
A miniszterelnök kijelentette: óriási teljesítmény, hogy 2002 után is megmaradt a program és túlélte az azt követő nyolc évet.

Emlékeztetett, programot illetően a fő érdem Demján Sándoré, és a munkahelyvédelmi akciótervért is őt illeti az elismerés, ő mondta, hogy "válság idején a normativitás nem kötelező", szabad olyan döntéseket hozni, amelyek nem egyformán érintenek mindenkit.

fotó:MTIfotó:MTI

Emlékeztetett: a Széchenyi kártya kezdeményezésének megnyerték a bankokat, de kormányzati támogatás nélkül nem működhetett volna. Orbán Viktor elmondta:

a kkv-k feltőkésítésére gazdaságilag ésszerű, társadalmilag igazságos programokra volt szükség, hogy a magyar gazdaság versenyképes legyen.

Ilyen megoldás a Széchenyi kártya, a program átlátható, egyértelműek a feltételek, olyan módszer, amelyet a társadalom el tud fogadni - állapította meg. Közölte: a kkv-k a hozzáadott érték több mint felét állítják elő, de az exportképességüket jelentősen segíteni kell a jövőben.

Bejelentette: most a Széchenyi kártya program legtöbb hiteltípusában 100 millió forintra emelik a felvehető maximális hitelkeretet.
A KAVOSZ tájékoztatása szerint folyószámlahitelnél is nőtt a hitelkeret, de a többi hiteltípushoz képest különbség, hogy a kamattámogatás továbbra is csak 10 millió forintig jár.

Orbán Viktor beszéde végén elmondta: nem akarjuk eltagadni, hogy a gazdaságban profitközpontúnak kell lenni, de a kormánytól azt várjuk, hogy miközben megérti ezt a gondolkodást, alapvetően "magyarcentrikus gondolkodásmódot" valósítson meg. E két gondolkodásmód sikeres ötvözete a Széchenyi-kártya - zárta szavait a miniszterelnök.

vehir.hu
további cikkek
Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. 2024. március 12. 8:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.