Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták az Ádám Iván utcai irodaházat

2017. szeptember 9. 12:00
A volt orvosi rendelők helyére egy megújult, kétszintes épületet húztak fel másfél év alatt Veszprém belvárosban. A pékség és a mobilszolgáltató mellé ügyvédek és informatikusok költöznek - árulta el a tulajdonos.

Veszprém belvárosában, a Hotellal szemben, az Ádám Iván utcai volt orvosi rendelők helyén alig másfél év alatt húzott fel egy új irodaházat a Rátesz Kft. (a korábban itt praktizáló orvosok a most épülő egészségházba költözhetnek majd, melyről a héten írtunk cikket.)

Fröhlich Ferenc tulajdonos az épület hivatalos pénteki megnyitóján elmondta, hogy a 770 négyzetméteres alapterületű, több szintes épület a parkolóterület megvásárlásával együtt közel 500 millió forintba került, ahová hamarosan a már működő mobilszolgáltató és pékség mellé egy komplex ügyvédi iroda és egy magyar IT cég költözik. Az építkezést a Vemévszer Kft. bonyolította le. A tulajdonos elmondása szerint a beruházással a város egy korábbi „foghíjas” részét sikerült újjáépíteni, ami amellett, hogy megszépült és emeli Veszprém színvonalát, új munkahelyek létrehozását is támogatja.

Porga gyula és fröhlich ferencPorga gyula és fröhlich ferenc

Porga Gyula polgármester az átadón úgy fogalmazott, ennek a projektnek mindenki a győztese, win-win szituáció, hiszen a terület értékesítésével nyert az önkormányzat, és nyert egy vállalkozó is, aki látott fantáziát a korábban leromlott állapotú épületben. A polgármester szerint nyert a lakosság is, hiszen a korábbi orvosi rendelőket pótlandó, alig pár száz méterre, a Kabay utcában egy teljesen új és korszerű Egészségházat épít fel az önkormányzat.

Az új épületet Nagy Károly apát, kanonok szentelte fel.

Ge. Á.
Szalai Csaba

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.