Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út tervezése

2017. október 12. 15:03 // Forrás: mti
A témában tartott csütörtöki sárbogárdi sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a 2x2 sávos út előkészítő szakasza 2022-ig tart.

Az M7-es autópálya és a 710-es főút új csomópontjától a dunaújvárosi Pentelei-hídig, onnan Kecskemétig tartó út tervezésére, hatástanulmányok készítésére, a szükséges engedélyek beszerzésére több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre. 2022-re olyan tervdokumentáció áll majd rendelkezésre, hogy akár 2023-ban megindulhat a nagyberuházás.

Az M8 pentelei Duna-hídja (Google)Az M8 pentelei Duna-hídja (Google)

Az államtitkár az M8-as megépítését az egész ország számára kiemelt fejlesztésnek nevezte. A három meglévő autópálya (M7-M6-M5) haránt irányú összekötésével és a most épülő - Kecskemét és Békéscsaba közötti - M44-es úthoz csatlakozásával létrejön egy kelet-nyugat irányú közlekedési útvonal - emelte ki. Az MTI kérdésére közölte, hogy a M7-as autópálya és Kecskemét közötti út mintegy 110-120 kilométeres hosszú lesz.

vehir.hu
további cikkek
Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 A GTA-ban érezte magát a sofőr közélet A GTA-ban érezte magát a sofőr A valószínűleg ittas állapotú férfi a lépcsőn át szeretett volna távozni autójával, ám az érdekes manőver nem sikerült. 2024. március 2. 9:13 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24 Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a kutya-országbérlet havonta 1890 forintba fog kerülni, és az érvényességi ideje alatt az egész országban lehet majd vele a kutyákat szállítani. 2024. február 29. 14:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.