A 2015-ben alakult, területileg Veszprémet és a Balaton északi partját magába foglaló Balaton Fitness SE mögött igen szép két év áll: miután 2016 áprilisában Budapesten akrobatikus tánc kategóriában, a junior korosztályban országos bajnokok lettek és sikeresen kvalifikálták magukat a zágrábi Európa Bajnokságra, az újabb győzelem után idén októberben a World Ballet Association római világbajnokságán találták magukat. Ott pedig ismét nem volt megállás, a legjobbak között is sikerült az első helyet megszerezniük, ezzel elnyerve a világbajnoki címet.
A lányok sikere Veszprémet és a térséget is büszkeséggel töltheti el, ennek örömére Porga Gyula polgármester személyesen is gratulált nekik szerdán a városházán – illetve előzőleg már megszavazva nekik a bizalmat, római kijutásukat is támogatta. „Rengeteg munka áll a győzelem mögött, a világbajnok csapatnak járó serlegben pedig a gyerekek szüleinek erőfeszítése is benne van, de persze az érdem elsősorban a fiataloké” – méltatta a gyerekek eredményét a polgármester.
Csapó Zsuzska koreográfus, tánctanár és Mészáros Péter akrobatikatanár elmondása szerint a világbajnoki trófea elnyerése még őket is meglepte: szerettek volna a dobogóra kerülni, de nem gondolták, hogy az első helyet is elérik végül. Ráadásul a lányok a győztesek gáláján az összes kategória szereplői közül, mindenkit maguk mögé utasítva a legjobb junior csapat különdíját is megszerezték.
A Gengszterek fantázianevet viselő csapat egyébként egy 3 perces, lényegében a táncot és a talajtornát, akrobatikát ötvöző zenés-táncos produkciót adott elő Rómában. Ott tizenketten szerepeltek, de az eredetileg 15 fővel alakult Balaton Fitness SE ma már ennél jóval több táncost számlál: jelenleg kb. 120 gyerek jár hozzájuk, Veszprém mellett pedig ma már Balatonalmádiban is tartanak edzéseket, illetve most indul egy kisebb csoport Balatonfűzfőn.