Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Régóta nem alszunk jól

2017. november 29. 4:00 // Forrás: origo, eletforma, hazipatika, vitalitasportal, patikamagazin, insomnocenter, litera
Tudta, hogy a képernyőkből áradó kék fény összezavarhatja a belső ritmusát és megnehezítheti az elalvását? Hát, ezért ne üljön a számítógépnél lefekvés előtt.

Miért fontos, hogy jól aludjunk?

Alvással töltjük életünk negyedét. Nagyjából 7-9 órányi, megszakítás nélküli alvásra van szükségünk minden éjjel, lehetőleg este 11 és reggel 7 óra között. Alvás során testünk pihen, feltölti energiakészleteit. Az alvás elengedhetetlen agyunk megfelelő működése szempontjából. Amellett, hogy agyunk feltöltődik, és felkészül a következő napra, ilyenkor új idegsejti kapcsolatokat is létrehoz, és alvás közben tárolja mélyebben az aznapi élményeket, emlékeket is. Az alváshiány fokozza a szívroham, a vesebetegségek, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a stroke kialakulásának kockázatát. A keveset alvók körében gyakoribb az elhízás is, melynek mértéke minden alvás nélkül töltött órával nő. Magyarországon a lakosság közel harmadának nem pihentető az alvása – derül ki a felmérésekből. A különböző alvási problémák egyre gyakoribbak, főként túlhajszolt életvitelünkből kifolyólag. Magyarországon is egyre sűrűbben diagnosztizálnak a változatos tünetekkel jelentkező betegeket. Az emberek 30 százalékánál fordul elő orvosi segítséget igénylő alvászavar.

Alvás, alvászavar, altató szerek

A kialvatlanság nappali fáradtságot, álmosságot okoz, befolyásolja a hangulatot, a memóriát, rontja a munkahelyi teljesítményt, akár depresszióhoz is vezethet. Az alvásprobléma egyik formája az inszomnia - tartósan fennálló álmatlanság, alváselégtelenség - vagyis amikor a beteg fáradt, de nem tud aludni. Okozója lehet mentális betegség, belgyógyászati/neurológiai betegség és életmódbeli tényezők is. Sok ember nem tudja a mindennapjait, az éjszakáit altatók nélkül elképzelni. A szakemberek azonban mindenkit óva intenek attól, hogy az alvásproblémáikat kizárólag rendszeresen szedett altatókkal orvosolják. Az alvászavarok kezelésére szolgáló hatásukat hamar kifejtik és az éjszaka elmúltával általában már csak igen alacsony koncentrációban mutathatók ki a szervezetben. Az altatók alkalmazására tolerancia és dependencia jellemző. A tolerancia azt jelenti, hogy egyre nagyobb dózisokra van szüksége a páciensnek egy bizonyos hatás eléréséhez. A dependencia függőséget jelent. Előbbiek miatt altató gyógyszereket minél kisebb dózisban és lehetőleg csak rövid távon ajánlott alkalmazni.

Pohár tej ide vagy oda

A tej triptofánt tartalmaz, ami olyan aminosav, amit a szervezet nem képes magától termelni. A triptofán először boldogságérzetet ad, majd létrehozza a melatonint, egy olyan hormont, ami az alvásért felelős. Így tehát a pohár (vagy több pohár) tej elviekben segít az elalvásban, de végeredményben egyénfüggő a hatása. Természetes forrásból a tej mellett olajos magvak, banán, méz és tojás fogyasztásával is pótolhatjuk. Ha nem megy az elalvás, érdemes citromfűteával is próbálkoznunk.

Aktuális nemalvás

A zirci születésű Szeifert Natália Az altató szerekről című, a Kalligram Kiadónál megjelent regénye izgalmas olvasmány, magát ágyregényként definiálja. A címet egy 1800-as években íródott orvosi könyv ihlette. A könyv Zsuzsa és Zelma történetét meséli el párhuzamosan. A műben a nőiség, a házasság, a gyász, a szexualitás „témái” keverednek a test, az álmatlanság, az alvászavar témáival. A regény velős mondataival, a feszültség folyamatos fenntartásával éri el célját: nem altat el.

Tokos Bianka
további cikkek
Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Felülírhatja-e egy nemzeti kultusz az igazságot? Gyorsan szögezzük le, hogy azoknak az információknak, amik a cikkben szerepelnek nagyrésze csak teoretikus, ahogy a logikai eszmefuttatás is, aminek a végén eljutunk addig, hogy az egyik legnagyobb magyarnak kikiáltott történelmi személyünk talán nem is volt akkora magyar. A belé vetett hit viszont megkérdőjelezhetetlen, amit óvni kell. De minden áron? 2024. március 17. 22:51 Digitális bordélyház – prostituáltnak lenni menő? Dóri Digitális bordélyház – prostituáltnak lenni menő? A Oxford English Dictionary először 1894-ben listázta a „feminizmus” szót, de az első szervezett feminista hullámot a 20. század elejére datálják. Nagyrészt mondhatjuk, hogy elhivatott nők csoportjai kivívták mára sorstársaik számára a jogot a szavazáshoz, meg a vezetéshez mondjuk, meg olyan általános dolgokhoz, hogy eldönthetem egyedül is, hogy férjhez megyek-e és lesz-e gyerekem például.   2024. március 10. 21:16 Az ikerség lélektana egy ikertől Eszter Az ikerség lélektana egy ikertől Soha nem tudtam, milyen lehet nem ikernek lenni, kezdetben még távolról sem ismerhettem ezt az érzést, hiszen az idősebb testvéreim is ikrek. Két ikerpár, boldog gyerekkor. 2024. március 3. 20:56 Óvatosan a pszichologizálással! Meli Óvatosan a pszichologizálással! Az internet tele van pszichológiai tartalmakkal, és ez legalább annyira rossz, mint amennyire jó. 2024. február 26. 0:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.