A Védegylet Veszprémért Egyesület és az önkormányzat szervezésében létrejött ünnepség elején Bélafi László, az egylet alapító elnöke emlékeztetett: először 2005 októberében merült fel az ötlet, hogy Brusznyai Árpád nevét viselő emlékmű épüljön a Megyeház téren a Lenin szobor helyén. Az ötletgazda az egylet akkori titkára, Veszprém jelenlegi polgármestere, Porga Gyula volt, a felvetést pedig mindenki azonnal támogatta. Brányi Mária rögvest elkezdte a szervezést, és még aznap eldöntötték azt is, hogy Melocco Miklóst kérik fel a szobor elkészítésére, és közadakozásból fogják megvalósítani a projektet.
Bélafi László
Az elképzelés a veszprémi polgárság között is hamar visszhangra lelt, rövidesen sikerült összegyűjteni 6 millió forintot rá, 2006 májusában az akkori közgyűlés döntésére azonban átmenetileg úgy tűnt, meghiúsul a terv. A civil kurázsinak és a városházi vezetőváltásnak köszönhetően végül nem így lett, és 2008. január 9-én Lezsák Sándorral, az Országgyűlés alelnökével közösen felavatták az emlékművet, melyet aztán Veszprém városának ajándékoztak.
Bélafi hangsúlyozta: Brusznyai emlékét a város azóta is méltóképpen ápolja, de a legtöbbet akkor tehetünk, ha az általa is vallott eszmeiség és az összefogás mentén élünk. „Ma boldogabb korban élünk, nincs veszélyben személyes szabadságunk, nem követel meg tőlünk a sors 56-hoz hasonló próbát. Mit tehetünk? Legyünk türelmesebbek egymás iránt, tartsuk féken a bennünk lappangó, egyéni igényeink teljes körű és azonnali kielégítését követelő akaratot, és soha ne lankadjunk a közjóért áldozni úgy, ahogy azt az emlékmű kapcsán sok-sok ezren megtették” – intette a hallgatóságot.
A megemlékezésen részt vett Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője is, aki ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „az 1956-os forradalom a magyarság szabadságvágyának világraszóló megnyilvánulása volt. Járhatunk bármerre a nagyvilágban, a magyarok 1956-ban tanúsított hősiességét mindenhol számon tartják és tisztelik, s hiába szánta a felejtést a hősöknek a szocialista önkényuralom, emlékük a nemzet kollektív emlékezetének kitörölhetetlen részévé vált.”
„56 forradalma azonban nem lett volna teljes a veszprémi hőstettek nélkül, a helyi MEFESZ megalakítása nélkül, a megszállás ellen tüntető veszprémiek, várpalotaiak, pápaiak, a megyében sorra alakuló forradalmi tanácsok és a november 4-én a veszprémi várban küzdők nélkül.
Az utcán hömpölygő tömegben kirajzolódtak az emberi nagyság arcai: a Corvin közieké, Maléter Pálé, Tóth Ilonkáé vagy éppen Brusznyai Árpádé, akinek élete, a forradalom alatti megnyilvánulása az erkölcsi nagyság mintája, koncepciós pere pedig a kommunizmus egyik legkirívóbb példája.
Gulyás Gergely
Brusznyai Árpád a lehető legveszedelmesebb ember volt a kommunisták számára: szilárd erkölcsi tartása volt, világos értékítélettel rendelkezett, Istent félő, felebarátot szerető, hazájáért kiálló ember volt. A történelmi időknek megfelelően viselkedett, de a forradalmi hév közepette is mértéktartó tudott maradni, és nem hagyta eluralkodni a bosszúvágyat sem magán, sem társain. Elévülhetetlen érdeme, hogy a forradalom Veszprémben végig makulátlanul tiszta maradt.”
A kommunizmus persze Brusznyaival sem bánt kesztyűs kézzel, s épp az árulta el, akit korábban megvédett. „Élete ugyanakkor figyelmeztetés arra is, hogy bár fegyverrel, erővel le lehetett győzni a magyar forradalmat, az erkölcsi győzelem sosem az elnyomóké. Egy diktatúra hatalma az ember felett fizikailag korlátlan lehet, de a szellem felett nincs hatalma. Mert bár az emberi test megsemmisíthető, akit a hazája szabadságáért való kiállása miatt ölnek meg, annak az igazsága az életáldozat által egy nemzet közös öröksége lesz. Egy nemzet pedig csak addig marad fenn, amíg hősei előtt fejet hajt” – zárta gondolatait Gulyás Gergely.
Az ünnepi beszédek után Tóth Loon színművész Tollas Tibor Túlélők című versét szavalta el, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit és mécseseit.
