Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C

ÁSZ: a Párbeszéd, az LMP és az MSZP is tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el

2018. január 11. 17:25 // Forrás: mti
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tájékoztatása szerint a Párbeszéd, az LMP és az MSZP is működéséhez a jogszabályt megsértve jogi személytől tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el.

Az ÁSZ csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: befejezte a három párt 2015-2016-ra vonatkozó ellenőrzését.

Mint írták, az ellenőrzésnél az ÁSZ értékelte a párttörvény 2014. január 1-től hatályos, a tiltott vagyoni hozzájárulásokra vonatkozó törvényi előírások betartását.

A következő eredményekre jutottak:

  • Párbeszéd: Az ÁSZ azt állapította meg, hogy a párt 2015-2016-ban 7 millió 525 ezer forint értékben nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet, valamint kedvezményes politikai hirdetési szolgáltatás formájában.
  • LMP: Az ÁSZ szerint a párt 2015-2016-ban 4 millió 420 ezer forint értékben tiltott, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet formájában.
  • MSZP: Az ÁSZ azt állapította meg, hogy a párt 2015-2016-ban 2 millió 25 ezer forint értékben tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet formájában.
vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.