Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

25-ből 22 Veszprém környéki polgármester Ovádi Pétert támogatja

2018. január 29. 2:00
Korábban függetlenként indult polgármesterek többsége is a Fidesz-KDNP jelöltjét látja legalkalmasabbnak a 2018-as országgyűlési választásokon a Veszprém megyei 1. számú választókörzetben.

Tábori Ferenc, Hárskút polgármestere hozta nyilvánosságra azt a támogatói listát, melyet Veszprém 1. számú választókerületének polgármesterei írtak alá. A nyilatkoztatot olyan településvezetők látták el szignójukkal, akik szerint a térség legalkalmasabb egyéni országgyűlési képviselő-jelöltje a Fidesz-KDNP embere, Ovádi Péter.

A szerkesztőségünk számára is eljuttatott levélben az áll, hogy úgy látják, Ovádi Péter "mindent megtett azért, hogy az ezeken a településeken felmerülő fejlesztési igényeket megismerje, és azokat eljuttassa a megfelelő döntéshozókhoz. Ezen munkának köszönhetően a települések vezetőivel közösen sok kisebb-nagyobb sikert értek el, számos fejlesztés valósult meg, vagy éppen megvalósulóban van. Péter ezzel a munkával az elmúlt években rászolgált arra, hogy ő legyen a következő egyéni országgyűlési képviselőnk. Reméltem, hogy erről így gondolkodik a választókerületben a polgármester társaim többsége is. Ezért megkerestem őket, arra kérve, hogy egy közös nyilatkozat formájában támogassuk Ovádi Pétert, hogy őt válasszák meg a következő országgyűlési képviselőnek, hogy a megkezdett munkát már ebben a minőségben folytathassa és további közös sikereket érjünk el. A megkeresésemet a településvezetők örömmel fogadták és összesen végül 22-en írtuk alá a Pétert támogató nyilatkozatot".

Ovádi Péter újra láthatóvá tenné Veszprémet és környékét az országgyűlésben - vehir.hu

A Fidesz-KDNP hivatalosan is bemutatta Veszprém megyei 1. számú választókerületi jelöltjét. Porga Gyula polgármester szerint Ovádi Péter együttműködő, szorgalmas és megbízható képviselője lenne a térségnek. A Fidesz weboldalán tette közzé kedden a 106 egyéni körzetben induló jelöltjei névsorát. A megyeszékhelyet is magába foglaló Veszprém megyei 1.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.