2018. július 21., szombat
Dániel névnap

Elismerés a keveseknek, akik kitartanak

Egyre kevesebb az ápoló az egészségügyben, pedig az ellátás stabil működésének alapját ők adják. Péntek délelőtt, a magyar ápolók napján őket díjazták a Csolnoky Ferenc Kórházban.

Negyedik alkalommal köszöntötték idén a megye ápolóit Kossuth Zsuzsanna, az 1848-49-es szabadságharc tábori kórházi főápolónőjének születésnapjához közeledve.

Dávid Gyula, Horváth FerencnéDávid Gyula, Horváth Ferencné

Dr. Dávid Gyula, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója köszöntőjében az elmúlt napokban felrebbent álhírek ellenére igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, hogy nagyon sok nem várt pozitívumnak is örülhet a kórház. „Jelentősen emelkednek az ágazatban az ápolói bérek, a kórház és az Európai Unió Kohéziós Alapja, valamint Magyarország költségvetésének közös támogatásával sikerült fejleszteni az orvos-nővérszállót, a minisztériumnak köszönhetően pedig pályázaton keresztül további 400 millió forintos támogatást nyertünk továbbképzésekre és humánerőforrás-fejlesztésre, hogy kollégáink még magasabb szinten és jobb minőségben láthassák el feladataikat. Azt gondolom, mindez folyamatos biztatás arra, hogy kívülről is elismerik a munkánkat” – fogalmazott. Az igazgató hozzátette: bár a rendszerben minden elem nagyon fontos, az ellátás magját mégis csak az ápolók és az ő stabil működésük adja.

Az ünnepségen beszédet mondott Horváth Ferencné ápolási igazgató is, aki az ágazat árnyoldalait sem rejtette véka alá. „A ma Kossuth Zsuzsannáiból egyre kevesebb van, és nehéz napokat élünk meg a munka frontján, amikor nincs dolgozó, aki bejöjjön, ha valaki betegség miatt kiesik a napi beosztásból, és csak túlóra árán állítható ki az a munkarend, amit a beteg ember ápolása 24 órában megkövetel. De helyt akarunk állni, akarjuk, hogy a beteg elégedett legyen velünk, a kórházzal, a gyógyító szakemberekkel, és a lehető legjobb ellátást kapja” – mondta.

Az ápolási igazgató szerint nagy baj, hogy ma egyre kevesebb az ápoló, aki pedig továbbra is hitvallással tudja mondani „nem tudnék mást csinálni”, példaértékű. Szükség is van az ő példájukra, mert a fiatalokat csak ilyen hitelességgel és teljes szakmai jelenléttel lehet lenyűgözni, hogy aztán utánpótlásként szolgáljanak. Reméli, a jövőben evidencia lesz a szakma megbecsülése, hiszen ebben az individualista világban az ápolók azok, akiknek a másik ember tisztelete továbbra is alapvető érték.

Az ő elévülhetetlen munkájuk elismeréseként minden évben öt fő szakdolgozót Kossuth Zsuzsanna- díjjal tüntetnek ki. Idén Marton Istvánné (fekvőbeteg ellátás, Onkológiai Centrum), Mészáros Lászlóné (idegelme ápoló, Doba, Pszichiátriai Rehabilitációs osztály), Viola Attiláné (krónikus belgyógyászat, Sümeg), Patakiné Pál Erzsébet (Gyermekgyógyászati Centrum) és Burján Ildikó (Képalkotó-Diagnosztikai Centrum) vehetett át elismerést.

Rajtuk kívül szintén Kossuth Zsuzsanna-díjban részesültek a MESZK 8. Országos Szakmai Versenyén negyedik helyezést elért csapat tagjai: Géresi Andrea Kovácsné Czirbek Mónika, Major Mónika és Nagyné Pattantyús Erika, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály szakdolgozói.

Az ünnepségen közreműködött a Gárdonyi Zoltán Kamarazenekar Demel Eszter vezetésével.