Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Három perc egy emberélet

2009. június 1. 11:53
Újvári Balázs: Magabiztossá tesz, ha tudjuk, hogyan segítsünk

A Vöröskereszt által a közelmúltban szervezett megyei elsősegélynyújtó versenyen több általános- és középiskolás csapat mérte össze tudását a Padányi iskolában berendezett helyszíneken, úgynevezett kárhelyeken. Lapunknak Újvári Balázs, a padányis csapat kárhelyparancsnoka mesélt a kihívásokról.

Életszerű helyzet elé állították a fiatalokat a szervezők: egy autóbaleset artériás vérzéses sérültjét kellett ellátniunk, akinek az ütközés eltört az állkapcsa. - Ez a valóságban elég kockázatos szituáció, hiszen valószínűleg sokkot kap az illető és rengeteg vért veszít - magyarázza a kilencedik osztályos fiú. - Le kell fektetni, le kell fogni a nyomáspontot, hogy ne fröcsköljön a vér, be kell kötözni a sebeket és meg kell nyugtatni a sérültet. Összességében ez három emberes feladat és csupán néhány percünk van rá, hogy megmentsük.

A sérülteket ilyen versenyek alkalmával képzett imitátorok alakítják, olyan szakemberek, akik pontosan tudják, milyen reakciót produkáljanak az ellátás során. - A testükön műsebek vannak művérrel, és ezek elég undorítóak, majdnem teljesen olyanok, mint az igaziak - részletezi Balázs, aki szerencsére az életben még nem került ilyen súlyos helyzetbe. - Kétszer mentem oda az utcán fekvő emberhez, de egyik esetben sem volt komolyabb probléma. Ilyenkor a legnagyobb gond, hogy mindenki kíváncsiskodik, zavarban van, körülállják az embert, ezzel elzárják tőle a levegőt.
A komoly feladatok ellenére azért a készülés során elengedték a fantáziájukat a csapattagok: - Gyakorlásként olyan abszurd, brutális sérülésekkel járó élethelyzeteket találtunk ki, amelyet a többi négy csapattagnak igazi kihívás volt megoldania.

- Szerintem alapfokon oktatni kellene az iskolákban, mi a teendő egy közúti balesetnél, vagy ha valaki összeesik, rosszul van. Magabiztosságot ad az embernek, ha tudja, mit kell tenni - vallja a gimnázium után sebésznek készülő csapatkapitány.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.