Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Hét céget vásároltak Veszprémben az egyetemisták

2018. március 1. 13:56
Az idei, immár XVII. Tímár László Esettanulmányi Megoldó Verseny megnyitóján az induló csapatok jelenleg eladó magyar kisvállalatokat  ismerhettek meg. A verseny keretében választhattak, hogy milyen cég menedzsmentjeként tudják magukat elképzelni, majd 24 órás felkészülési idejükben üzleti koncepciót állítottak össze, mellyel pénzügyi befektetőket győzhettek meg, hogy anyagilag támogassa a vásárlási szándékukat. A verseny hétfői, interaktív szakaszában fehér asztal mellett érvelhettek a tervük életképessége mellett.

Meglepetésként érte a versenyen induló 16 csapatot, hogy az ESET idén valós cégek adás-vételével foglalkozott. Mind a veszprémi, mind a meghívott vendégcsapatok egyetértettek abban, hogy tanulmányaik szintézisére volt szükség az eset megoldásához, lévén ilyen tantárgy egyikük tantervében sem szerepelt. Szapár András, a cégetveszek.hu tulajdonosa, kínálatából 8 cég megvásárlási lehetőségét kínálta fel a versenyző csapatoknak, amelyből hetet választottak. A rendelkezésre álló 24 óra alatt nem csupán ki kellett választani, melyik cég megvásárlásába fognának bele, hanem ki is kellett dolgozniuk, hogy a befektetői társaságtól milyen üzleti koncepció megvalósítására, milyen módon nyerjék meg a szükséges támogatást. A koncepció kidolgozásához támaszkodhattak egy értékelő keretrendszerre, valamint üzleti tervük rövid leírását eljuttatták a potenciális befektetőkhöz, akik ez alapján egy üzleti ebédre invitálták a versenyző csapatokat. A hagyományosnak tekinthető, vetítéses prezentáció helyett egy üzleti ebéd keretében volt lehetőségük a versenyzőknek elképzeléseik bemutatására, a befektetői csoport képviselőinek (lényegében a zsűri tagjainak) pedig kérdéseik feltételére. A versenyzők megoldásaikat a Budapest Bank, a Generali Biztosító Zrt., a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., az ISO 9000 Fórum, a MagiCom Kft., az SAP, a Tata Consultancy Services és a Pannon Egyetem partner oktatási intézményeinek képviselőiből összeállított szakmai zsűri előtt mutatták be.

Az egyetemi tudás gyakorlatba ültetése

A veszprémi székhelyű Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara (PE-GTK) a tehetséggondozás elemeként alkalmazza 17 éve az ESETtanulmányi megoldó versenyt, amelynek lényege, hogy 3 napig valódi versenypiaci környezetet teremtsenek a hallgatóknak, ahol mindössze 24 óra áll rendelkezésükre, hogy egy aktuális és létező problémára megoldást készítsenek és a további időben be is mutassák a szakmai zsűri előtt.

Az oktatás csúcsa a gyakorlati környezet modellezése

Az oktatás csúcsát jelentik, és a valódi elitképzés eleme az esettanulmányokon keresztül történő oktatás, mivel 24 óra alatt legalább fél évnyi tudást lehet szerezni. A modellező módszert például a vezető amerikai egyetemeken is régóta alkalmazzák, ahol az elméleti és a gyakorlati oktatás szorosan összekapcsolódik. „A PE-GTK-n immár 17. éve alkalmazzuk ezt a tanítási metodikát, amely során nemcsak gyakorlati tapasztalatot lehet szerezni, hanem szerencsés esetben a hallgatókra „lecsapnak” a szponzor vállalatok.” - magyarázza Dr. Kovács Zoltán, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja. „A Gazdaságtudományi Kar hosszú évek óta kiemelten kezeli a tehetségmenedzsment témakörét, ezért nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a hallgatóink egyetemi éveik alatt konkrét gyakorlati esetekkel, céges problémákkal és azok megoldási módszereivel ismerkedjenek meg, ezáltal olyan tapasztalatokra tegyenek szert, amelyek a későbbiekben versenyelőnyt jelentenek számukra a munkaerőpiacon.”

Mindenki nyertes

Hallgatóként a gyakorlati tapasztalat megszerzése, munkáltatói szempontból pedig az a valódi kincs, hogy a verseny zsűritagjaként a hallgatók által prezentált megoldásokat hasznosíthatják. „Oktatóként pedig egyfajta pillanatképet kaphatunk arról, hol tartanak felkészültségükben a diákok és milyen képességek fejlesztésére van még szükségük.” - véli Dr. Csizmadia Tibor egyetemi docens, a Tímár László Alapítvány kuratóriumának elnöke, a PE-GTK nemzetközi és hazai akkreditációs tevékenységért felelős kari megbízottja.

Az idei versenyre túljelentkezés volt, mivel technikailag maximálisan 16 együttes indulhatott. A csapatok a Pannon Egyetem veszprémi és nagykanizsai kampuszáról, a Miskolci Egyetem, a Debreceni Egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem és a révkomáromi Selye János Egyetem hallgatóiból álltak össze. Végül a két körös bemutató ciklus után veszprémi társaság, a Pannon Advice nyert, Feke Tímea, Horváth Evelin, Maár Tamás és Völgyi Péter személyében. A meghívottak közül pedig a kolozsvári Synergy csapat (Griz Gerda Zsuzsanna, Molnár Eszter, Kozma Nora és Virágh Tihamér) szerepelt a legjobban.

Az emlékverseny története

A Tímár László Tanulmányi Emlékversenyt és Esettanulmányi Megoldó Versenyt 2001 tavaszán rendezték meg első alkalommal, kezdetben 2-3 csapat és néhány oktató közreműködésével. Az évek során a verseny rendkívüli fejlődésen ment át, a csapatok száma folyamatosan nőtt. Más karokról, egyetemekről, 5 éve pedig a határon túli magyar nyelven oktató felsőoktatási intézményekből is érkeznek résztvevők. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara idén 17. alkalommal rendezte meg a versenyt, amelyet a kar fiatalon, 41 éves korában elhunyt kollégája emlékének ápolására és tiszteletére hoztak létre. Tímár László a veszprémi menedzserképzés megszervezésében, beindításában vállalt úttörő szerepet.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Pannon Egyetem több oktatójának. 2019. szeptember 2. 14:23 Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetem az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül pályázatot nyújtott be az EFOP-3.2.14-17 számú „A középfokú oktatásban résztvevő tanulók nyelvtudásának javítása, valamint a sikeres emelt szintű idegennyelvi érettségire való felkészítés biztosításának megvalósítása” tárgyú felhívásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az EFOP-3.2.14-17-2017-00003 azonosító számú „Nyelvtanulással a boldogulásért” című pályázatot 330 000 000.- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A projekt 2018.január 1-jén indult és 2020. december 31-én zárul. 2019. június 25. 13:20 Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen A Pannon Egyetem és a Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet szabadegyetemet hirdet nyugdíjas korosztály számára Veszprémben. A havi rendszerességű programokon az egyetem, művészet, üzleti élet és kultúra szereplői hétköznapi nyelven adják át tudásukat. 2019. június 19. 12:00 Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Paks II. Akadémia néven képzési együttműködés jön létre az új atomerőművi blokkok kivitelezéséért felelős projekttársaság, azaz a Paks II. Zrt. és hat egyetem között. A Paks II. Akadémia program keretében szeptembertől vehetnek részt az érdeklődők az alapképzésre épülő atomerőművi üzemeltetési szakmérnök megnevezésű szakirányú képzésben. A Pannon Egyetem is a leendő képző intézmények között szerepel, az erről szóló támogatási szerződés aláírására szerdán került sor az intézmény Rektori Nagy Tanácstermében. 2019. május 29. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.