Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Pénzügyi tréninget tartottak középiskolásoknak

2018. március 19. 3:00
Országos szinten elég változó, hogy a középiskolás réteg mennyire veszi komolyan saját gazdasági helyzetét. Hétfő délelőtt a Lovassy gimnáziumban az OTP Fáy András Alapítvány OK Oktatóközpontjának trénerei oktatták a 10. évfolyamot.

"Nyolc kollega érkezett az iskolába azzal a céllal, hogy pénzügyi tréninget tartsunk a középsikolás fiúknak és lányoknak, játékos, interaktív formában. Olyan információkat szeretnénk átadni nekik, amelyeket hasznosítani tudnak a hétköznapi életben. Nagyon kíváncsiak vagyunk arra is, hogy milyen tudásuk van a pénzügyi dolgokról"- mondta érdeklődésünkre Szabó László Ádám, az OTP Fáy András Alapítvány senior trénere.

A tréningen a diákok játékos keretek között, saját bőrükön tapasztalhatták meg a kockázatvállalás, vagy a hozam és a befektetések hasznosságát.

Szabó László Ádám a tapasztalatokról elmondta, a középiskolások hozzáállása elég nagy szórást mutat, ami a tudatosságot illeti. Az ország számos iskolájában megtartott tréning után elmondható, hogy vannak olyan 10. évfolyamos diákok, akik felkészültek, tudják, hogy mi zajlik körülöttük, és fontosnak tartják a pénzügyeket, a spórolást és a gazdasági infromációkat.

„Vannak olyan iskolák is, ahol egyáltalán nem tapasztaltuk azt, hogy a diákoknak bármilyen felkészültségük lenne a pénzügyekkel kapcsolatosan.

Ge. Á.
Szalai Csaba
további cikkek
Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. 2024. március 12. 8:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.