Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Balaton-felvidéki és veszprémi összefogással készül a Szeretfilm Stúdió új filmje

2018. április 22. 4:00
A stúdió korábban közösségi finanszírozással készítette el Szeretföld című alkotását, most hasonló tematikával tervezik moziszalagra vinni Bódi Mária Magdolna mártír életét. A film részleteiről péntek reggel sajtóreggelin számolt be a csapat.

Buvári Tamás, a film rendezője elmondta, az már most, az előkészületek alatt látszik, hogy a Szeretföld 4 millió forintos költségvetéséhez képest többszörös anyagi forrásból gazdálkodhatnak. Eddig nagyjából a produkció létrejöttéhez szükséges keret 70%-át sikerült megnyerniük, a támogatók között pedig többek között ott van Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szaléziánum, a Vemévszer, az EuroFamily és a marketinget segítő Interword Kft., valamint legalább hat-hét balatoni település önkormányzata.

Utóbbi nem véletlen, hiszen Bódi Mária Magdolna magyar munkásnő és keresztény vértanú élete elsősorban a Káli-medencéhez köthető: Szigligeten született, majd családjával Köveskálra költöztek, a valláshoz és Jézushoz fűződő szoros kapcsolatának helyszínei voltak Szentbékkálla, Kővágóörs és Mámapuszta. Később a fűzfőgyártelepi Nitrokémia Rt. munkásnője lett, itt és annak szoros környezetében kezdte meg a munkásokat, szegényeket, elesetteket segítő missziós munkáját, lelki nevelését, majd Litéren halt vértanúhalált, amikor ellenállt a betörő szovjet katonának nyomásának.

A regionális jelenlét pedig nemcsak a Magdolna című film helyszíneiben mutatkozik meg, de a létrejöttét elősegítő összefogásban is. A projekt ezzel tulajdonképpen Veszprém és a balatoni régió EKF pályázatának részévé is válik. „A helyi emlékezet feltárása, az elfeledett történetek bemutatása ugyanúgy a pályázatunk részét képezik, a Káli-medence pedig tájképileg is olyan kultúrkincs, amelynek speciális megmutatása, a nyilvánosság elé tárása természetesen illeszkedik az elképzeléseinkbe” – vélekedett Mészáros Zoltán, az EKF pályázatot segítő Művészeti Tanács elnöke. Hozzátette, a régióban számos olyan pont van, amely filmforgatások helyszíneként is kiválóan funkcionálnának, ezek azonban még nincsenek dokumentálva. Ha viszont sikerülne összegyűjteni őket, akár amerikai filmproducerekhez is el lehetne juttatni a kópiákat, hogy a jövőben akár itt forogjanak az újabb produkciók.

Magdolna édesanyjávalMagdolna édesanyjával

Mészáros Zoltán szerint a film mindezeken túl a finanszírozás különlegessége miatt is fontos szerepet tölt be az EKF program szempontjából: az, hogy már a Szeretföld is egy idehaza unikális megoldással készült el, rendkívül pozitív üzenetet sugároz. Mindemellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a Magdolna egy női film, a nőiségről vallott modernkori gondolatok, a hagyományos női szerepek átalakulása pedig szintén nagy hangsúlyt kap a pályázatban.

Pap Lívia, az alkotás nagykövete ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy Bódi Mária Magdolna hite, alázata, szeretete és életbe vetett hite, amellyel képes volt felülemelkedni a kor borzalmain, ma is mérvadó. Magdolna a nélkülözésben és a háború poklában is ember, szeretetet hirdető ember tudott maradni. Mindebben segítségére volt szerető családja és istenhite. Ma, amikor szintén sokan átélhetik a háború borzalmait, fel kell szólalni az erőszak, a nők elleni erőszak ellen. Mindnyájunknak – békében élőknek – a szolidaritáson, nehéz körülmények között élő embertársaink megsegítésen kell dolgoznunk - vallja a stáb.

Csoportkép az 1930-as évekbőlCsoportkép az 1930-as évekből

Buvári Tamás a film kapcsán kifejtette, a két éves projekt jelenleg az előkészítő fázisban tart, nyáron kezdik meg a forgatást a Káli-medencében, majd a télen és jövő tavasszal a gyártelepen folytatják, terveik szerint pedig jövő nyárra az utómunkálatokkal is elkészülnek. A kb. 90-100 perces játékfilm az életút néhány sorsfordító napját mutatja be, ami kísérletezésre, izgalmas sűrítésre és lényegkiemelésre is alkalmas.

A főszerepet ketten fogják alakítani, egy kislány és egy húszas éveiben járó fiatal hölgy, a színészek személye még alakulóban van. Profi színészek, ismert arcok – Pap Lívia, Turós-Máté Kinga, Trokán Nóra, Máté P. Gábor, Danis Lídia – mellett ismét szerepet kapnak majd civilek is a filmben, noha a stáb most kisebb lesz, mint a Szeretföld esetében. A filmhez a jelmezeket Szigeti Veronika tervezi és besegít a Pannon Várszínház is, a forgatókönyv konzulensei Kilián László és Hegyi Zoltán lesznek, az operatőri munkáért Tóth Zsolt és Lovasi Zoltán felel, vágó Ladányi János lesz, a zeneszerző Szirtes Edina Mókus, a hangmesterek Terner Péter és Erdélyi János, a producerek pedig Turós-Máté Kinga és Hegyi Zoltán.

Bertalan Melinda
további cikkek
Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. ma 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. tegnap 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42 Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. tegnap 13:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.