Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Közigazgatásban dolgozók találkoztak

2018. május 5. 3:00
Az MTA VEAB Gazdaság- Jog- és Társadalomtudomány Szakbizottság Közigazgatási Munkabizottsága Veszprém városának közreműködésével Közigazgatás és eljárás címmel munkaülést tartott pénteken a Városházán.

A munkaülésen köszöntőt mondott Porga Gyula polgármester, aki örömét fejezte ki a bizottság és a város együttműködése miatt. A pénteki fórum a területi és a helyi közigazgatásban dolgozók találkozása kapcsán esélyt teremtett arra, hogy új ismeretekkel, egymás tapasztalataival gazdagodjanak.

Kaiser Tamás, a munkabizottság elnökeKaiser Tamás, a munkabizottság elnöke

Kaiser Tamás, a munkabizottság elnöke elmondta: a tavalyi év dinamikus és gazdag év volt a munkabizottság életében, nemcsak azért, mert nőtt a munkabizottság létszáma, hanem azért is, mert három konferenciát szerveztek, amelyek az állami közigazgatással, az önkormányzatok életével foglalkoztak. Kiemelte, a továbbiakban cél lehet, hogy kisebb-nagyobb településeken is tartsanak hasonló fórumokat, ahol a helyi közigazgatásban dolgozók és a közigazgatás iránt érdeklődők is részt vehetnek. Erre az évre két konferenciát szerveznek, az egyik a mostani, a másikat novemberben rendezik meg. A konferencia előadásainak leiratát a Comitatus folyóiratban lehet olvasni.

Kaiser Tamás elmondása szerint ebben az évben olyan közigazgatási, állami és önkormányzati problémák kerülnek előtérbe és lesznek párbeszéd tárgyává, amelyek nagyban érintik az állampolgárok életét.

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
KÉSZ fórum: harmóniában Istennel, a hazával és a családdal KÉSZ fórum: harmóniában Istennel, a hazával és a családdal Isten, haza, család – Ezek voltak a hívószavak a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett fórumnak, aminek Veszprém adott otthont múlt héten, célja pedig, hogy világi témákat dolgozzanak fel keresztény szemüvegen keresztül. Az eseményen elsősorban világnézeti szempontból és nem szakrálisan képviseltette magát a kereszténység, így pedig számos gyakorlati jellegű vélemény és hétköznapi megoldás is elhangzott. 2023. április 17. 15:25 Gyurcsány után Márki-Zayjal kampányolt együtt Csonka Veszprémben Gyurcsány után Márki-Zayjal kampányolt együtt Csonka Veszprémben Péntek délelőtt az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter látogatott Veszprémbe, hogy ugyanott, ahol pár nappal korábban Gyurcsány Ferenc, most ő is arra biztassa a veszprémieket, hogy április 3-án szavazzanak Csonka Balázsra, az ellenzék közös jelöltjére. A fórumon a buzdító és a fideszesek szempontjából fenyegető kijelentések mellett néhány meglepő következtetés is elhangzott a jelöltektől. 2022. március 12. 13:11 Bayer Zsolt: helló világ, a magyarok még itt vannak! Bayer Zsolt: helló világ, a magyarok még itt vannak! Európa ma nem London, Párizs vagy Berlin, hanem Varsó, Budapest, Prága, Zágráb és a Baltikum – mondta Bayer Zsolt a Herenden tartott kedd esti előadásán. 2022. február 16. 12:06 Online pályázati tájékoztatót és fogadóórát tart a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Európa Kulturális Fővárosa Online pályázati tájékoztatót és fogadóórát tart a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. A nagy érdeklődésre számot tartó pályázati felhívásokkal kapcsolatban március 10-én 15:30 és 17 óra között online pályázati tájékoztató fórumot tart a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Az online eseményen összefoglaló tájékoztatót tart és a felmerülő kérdésekre is válaszol Mihályi Patrícia a Veszprém-Balaton Zrt. pályázati és forrástermelési koordinátora. 2021. március 8. 16:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.