2021. augusztus 4.
//
Domonkos névnap

Motoros felvonulás - útvonal információk

2009. június 13. 9:25
MTI/vehir.hu
Az utak mentén nagy tömegre, nézőközönségre lehet számítani, s várhatóan hosszabb időszakokra le is áll a forgalom.

Szombaton 11 órától a 71-es számú balatoni főútvonalon, Balatonalmádi és Tihany között félpályás útlezárás lesz: várhatóan órákon át torlódik a forgalom, de akár hosszabb időszakokra le is állhat - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-t.

Az alsóörsi Harley-Davidson Fesztivál több ezer motoros résztvevője ugyanis ekkor vonul fel az észak-balatoni főúton, s a menet a nagy létszám miatt nagyon széthúzódik majd - tette hozzá Beleznay Ágnes. Elmondta: Alsóörstől Balatonalmádiig sorakoznak fel 11 órától a motorosok, és indulnak útnak Balatonfüred, Tihany irányába, majd az úgynevezett "felső úton" - Csopak, Lovas, Paloznak, Felsőörs és Balatonalmádi érintésével - tartanak visszafelé. Így körülbelül 16 órára tehető, mire az utolsó motoros is visszaér Alsóörsre, az Európa kempingbe.

Az utak mentén nagy tömegre, nézőközönségre is lehet számítani, s várhatóan hosszabb időszakokra le is áll majd a forgalom a Balatonalmádi-Tihany útvonalon a 11 és 16 óra közötti időszakban - tájékoztatott a rendőrségi sajtóügyeletes.

A felvonulás útvonala: Alsóörs - Endrődi Sándor utca 71-es út kereszteződése - Balatonfüred
-Balatonfüred, Körforgalom 71-es út - Tihany gödrös bejáró-Tihany-Rév - Tihany falu -71-es út - Aszófő - Balatonfüred - Csopak - Lovas -Felsőőrs - Balatonalmádi - 71-es út - Európa Kemping

vehir.hu

További cikkek

Korlátozások nélkül ünnepelhetünk augusztus 20-án
Korlátozások nélkül ünnepelhetünk augusztus 20-án
Korlátozások nélkül lesznek látogathatók az augusztus 20-ai állami és önkormányzati rendezvények, de további két alkalommal is felfüggeszti a kormány a veszélyhelyzet alatti védelmi intézkedéseket.
2021-ben a NAPRAFORGÓ lett Magyarország Tortája
2021-ben a NAPRAFORGÓ lett Magyarország Tortája
Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja, a „NAPRAFORGÓ” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt és az „Egy a Természettel” versenyt is Füredi Krisztián cukrászmester nyerte a „Beszterce rózsája” és a „Nimród” fantázianevű alkotásokkal.
Valóban a körforgalmak városa Veszprém?
Valóban a körforgalmak városa Veszprém?
Mielőtt elolvasnák a cikket, tippeljenek, vajon hány körforgalom van Veszprémben? A végén eláruljuk a pontos számot, de előtte még mutatunk érdekes, sokszor meghökkentő megoldásokat a nagyvilágból.
Közügyektől való eltiltás. Mit jelent pontosan?
Közügyektől való eltiltás. Mit jelent pontosan?
A bűnügyi hírek közt gyakran szerepel a közügyektől való eltiltás fogalma. Mit tehet és mit nem, akit eltiltanak a közügyektől? A főügyészség megyei statisztikákkal válaszol.
Mégis elindulhat az előválasztáson Katanics Sándor
Mégis elindulhat az előválasztáson Katanics Sándor
A DK helyi politikusa közösségi oldalán jelentette be, hogy ugyan nem a DK színeiben, de várhatóan el tud indulni az ellenzéki előválasztáson ősszel.