Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Szezont zártak a füredi kézisek

2009. június 13. 9:57 // Forrás: Király G. István - balatonikc.hu
A Balatonfüredi KC csapatánál hivatalosan is kiadták a távozók és érkezők listáját.

A Budapest Bank férfi kézilabda liga ötödik helyén végzett Balatonfüredi KC csapata ezen a héten tartotta szezonzáró vacsoráját Végh Endre családi pincészetében. A vacsorán a csapat- és a szakmai stáb tagjain, az egyesület vezetőin kívül megjelentek Balatonfüred országgyűlési képviselői, a város más vezetői és a csapat szponzorai.

 

Az egyesület társelnökei, Bradanovits Barnabás és Csima László röviden értékelték a szezont és mondtak köszönetet a játékosoknak, szakmai vezetőknek és az egyesület támogatóinak. A Balatonfüredi KC - második élvonalbeli szezonjában - a négy nagy-, a nemzetközi porondon is folyamatosan szereplő együttes mögé felzárkózva, az ötödik helyet szerezte meg. Maga mögé tudta utasítani négy megyei város és másik négy, Fürednél népesebb település csapatát. Ezzel olyan eredményt értek el, amivel csapatsportágban még nem büszkélkedhettek eddig füredi sportolók. Kiemelték, hogy az eredmény azt mutatja, hogy igazi sportemberek, a sikerért minden áldozatot meghozni tudó csapatemberek alkották, alkotják Balatonfüred csapatát. Külön megköszönték a város vezetésének és a szponzoroknak a támogatást, ami nélkül nem érhette volna el a csapat ezt a szép sikert.

A vacsorán köszöntek el másfél éves, sikeres füredi szereplés után a sokszoros válogatott Mohácsi Árpádtól és az idei sikerben szintén részes Horváth Szilárdtól, valamint a tavasszal ismét Füreden játszó Struhár Pétertől (Mindhármójuk szerződése lejárt a szezon végével.) Az ugyancsak lejáró szerződésű Salamon Ádámnak és Horváth Rolandnak a kontraktusuk meghosszabbítására tett ajánlatot az egyesület, melyet mindketten elfogadtak. A csapathoz egy régi/új játékos csatlakozik. A válogatott keret tagságáig eljutó 23 éves Szöllősi Bence Füred saját nevelésű játékosa, aki - kettős igazolással - tagja volt az élvonalbeli szereplést kivívó együttesnek. (Akkor és az elmúlt két évben a Tatabánya játékosa volt.) Vagyis az egyesület vezetése úgy vélte, hogy a csapat legjobb erősítése az idei sikert kivívóknak megszavazott további bizalom.

A fiatalok közül - a minél több játéklehetőség érdekében - a következő szezonban kölcsönben fog szerepelni Czigány Péter, Heiczinger Zsolt, Karácsony Tamás és Nagy Csaba, míg Bakó Norbert eligazol.

A csapat a következő szezonra történő felkészülést júliusban kezdi meg.
 

Zatkalik Dávid

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.