Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csak egy kis bátorság kell hozzá

2018. augusztus 10. 4:18 // Forrás: ecoportmagazin.hu
Ha nyár, akkor strand, és ha strand, akkor kajak vagy vízibicikli. Legalábbis azoknak, akik a megszokott sémákban gondolkoznak, ha valamilyen vízi kikapcsolódás után néznek. Mutatunk 2+1 vízi sportot, amely nem épp a vízben lubickolásról szól, de egy kis bátorság és tapasztalat után könnyen lehet, hogy abba sem akarjuk majd hagyni.

1. Elsőként itt van a wakeboard, amelyet jelen sorok írója is próbált már, és tavaly úgy nyilatkozott róla, hogy „új kedvenc született.”

A wakeboardozásnak alapvetően két fajtája létezik. Egyik a kötöttpályás, míg a másik a motorcsónakos. Maga a sport kábeles (kötöttpályás) elődje az ötvenes években pattant ki egy német mérnök fejéből, aki azért fejlesztette ki a rendszert, hogy egyszerre sokan tudjanak vízisíelni sorban állás nélkül, egymás után, folyamatosan. Sokáig ezt így is használták.

A rendszert a 80-as években egy szörfös annyival fejlesztette tovább, hogy nem sílécekkel, hanem deszkával merészkedett a vízre, amelyet később továbbgondolt, hogy alkalmas legyen a vízen való vontatásra. És mint oly sok minden, ebből is őrület lett, mely mára világszerte töretlen népszerűségnek örvend. Azóta a profik már nem csak húzatják magukat, hanem különböző boxokon és kidobókon repülve trükköznek, akárcsak a görkorisok, vagy a gördeszkások.

A wakeboardozást úgy kell elképzelni, mint a vízisíelést, azzal a különbséggel, hogy nem két lécen húzatja magát az ember a pályán, hanem egy nagyobb, snowboard deszka-szerűségen. A motorcsónakos verziónál tiszta sor: a csónak megy elöl, mi meg utána.

A közhiedelemmel ellentétben nem olyan nehéz elsajátítani a wakeboardozás csínját-bínját: az alapokat hamar meg lehet tanulni, hogy ki mennyire cifrázza, az pedig már mindenkinek a bátorságán és az ízlésén múlik. Nagy mellénnyel azért senki ne induljon neki, mert nagy arcra esésre számíthat – bár ez az első board órákon nagyjából így is, úgy is elkerülhetetlen.

Wakeboard

Hol próbálhatjuk ki a közelben?
Balatonfüreden, Balatonfűzfőn, Vonyarcvashegyen, Siófokon, Győrött és Velencén.

Mennyibe kerül?
Pályánként eltérő, de nagyjából 4-5000 forintba kerül egy óra. A napijegyekért 10 ezer forint feletti összeget kell kifizetni. Egy szezonjegy nagyjából 150 ezer forint.

Mit vigyek magammal?
Fürdőruhát mindenképp, és ha nincs saját, akkor a csizmakötéses deszkát, a sisakot és a mentőmellényt a pályától kell bérelni. Egy komplett saját felszerelés ára 2-300 ezer forint.

2. Ajánlónk második szereplője a kitesurf. Hasonló, mint az előző, ám itt a különbség, hogy nem drótkötélpálya húz minket egy deszkán, hanem a szellő. Pontosabban egy ejtőernyő.Ez az a szintje a vízi deszkázásnak, aminek tényleg nem lehet csak úgy nekiindulni, hogy felcsatoljuk a deszkát, aztán irány a víz. Mielőtt bárki is akár csak beleérinthetné a lábujját a tóba, először komoly szárazföldi felkészülésen kell részt vennie, ahol pontosan megtanítják neki, hogyan uralja a vizet és a szelet egyszerre, miközben időnként még egy-egy figurát is bemutat a levegőben. A jó egyensúlyérzék, a komoly izomerő és a koncentráció nélkülözhetetlensége itt fokozottan igaz, cserébe viszont aki mindezeket teljesíti, páratlan élményben részesül. Kite-ozni egyébként a szárazföldön és hóban is lehet.

Kitesurf

Hol próbálhatjuk ki a közelben?
Magyarországon kite-ot használni csak kijelölt területen szabad, egyesületi, szövetségi vagy irányító hatósági engedéllyel. A helyszín és a szélirány itt nagyon nem mindegy: északi szélért a Velencei-tó Velence felőli részét és Siófokot keressük, a déliért pedig Sukorót.

Mennyibe kerül?
Változó, de nagyjából 10-15 ezer forintba kerül egy alapozó óra. Kite-ozni 4-5 alkalmas tanfolyam után ajánlott.

Mit vigyek magammal?
Ha nincs saját felszerelésünk, ajánlott az oktatást adó kluboktól bérelni. Ha egy idő után saját eszközöket akarunk, érdemes először használtat beszerezni. Az aukciós oldalakon bőven 100-200 ezer forint feletti összeget is elkölthetünk a használt ernyőre, trapézra és deszkára.

+1. Legvégül, de nem utolsó sorban egy olyan kikapcsolódási formát ajánlunk, melynek népszerűsége az utóbbi időben meredeken ível felfelé. Igen, ez a stand up paddle, vagy ahogyan csak sokan ismerik, SUP. Ez majdnem olyan, mint egy szörfdeszkán állva evezni. Nem is kell hozzá más, csak egy deszka és egy evező.

A SUP valamikor a kétezres évek elején indult világhódító útjára Hawaii-ról, ám az „álló evezős-szörfözésről”, mint külön sportról az első angliai verseny miatt csak 2007-ben írtak először.

A deszkákból többféle méret létezik. A gyerekméretűtől elkezdve a több méteres folyami túrázásra kifejlesztett változatoktól (ezekbe lehet pakolni is!) a profibbaknak szánt hullámlovas versenydeszkákig. Igen, hullámlovas versenydeszkákig, ugyanis a tengeren és az óceánon nem úgy mennek ezekkel, mint a Balatonon. A profik szörfösökhöz hasonlóan a hullámokat lesik, csak egy evezővel segítenek rá az irányváltásokra.

A haladást nem nehéz elsajátítani, szinte tíz perc alatt meg lehet tanulni: miután a stégről a deszkára ereszkedtünk, pár perc térdelve evezés után meg lehet próbálkozni a felállással. Majd kezdődhet az evezés! Ha az ember egy nyugodtabb balatoni napot fog ki, valóban el lehet órákig lenni úgy, hogy a deszkán állva nem nagyon csinál mást, csak evez, élvezi a balatoni tájat és a csendet. Nincs jobb vízi sport alternatíva azoknak, akik már unják a vízibiciklizést vagy a kajakozást, de mégis egy kis testmozgásra vágynak. Ráadásul olyan formában, hogy az ember még ki is tudja szellőztetni a fejét. Kívülről talán nem tűnik komolynak szél és vitorla nélkül szörfözni, ám kipróbálni annál izgalmasabb.

SUP

Hol próbálhatjuk ki a közelben?
A Balatonon Tihanyban és Balatonvilágoson lehet bérelni deszkákat.

Mennyibe kerül?
Ez olcsóbb kategória, mint a wakeboard és a kite, óránként 3200 forinttól lehet bérelni egy deszkát. Egy saját deszka nagyjából 200 ezer forintba kerül használtan. Az újakért akár 400 ezer forintot is elkérnek. Az evezők 50 ezer forint körüli összegbe kerülnek.

Mit vigyek magammal?
Ha nincs saját felszerelésünk, csak egy fürdőruhát. A hidegebb, októberi-novemberi napokon neoprén ruha ajánlott!

Ge. Á.
további cikkek
Szerda éjféltől hőségriadó lép életbe Szerda éjféltől hőségriadó lép életbe Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, figyelembe véve a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását, június 21-én (szerda) 00.00 órától június 23-án (péntek) 24.00 óráig másodfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére vonatkozóan – közölte a katasztrófavédelem. 2023. június 20. 15:17 Idén is sokszínű táborkínálattal készül az önkormányzat és intézményei Idén is sokszínű táborkínálattal készül az önkormányzat és intézményei Sportos, kreatív, informatikai témákban is rendeznek táborokat a nyáron Veszprémben. 2023. április 28. 11:33 A nyolcvanas években a nyár is jobb volt? A nyolcvanas években a nyár is jobb volt? Dübörög a nyolcvanas évek iránti nosztalgia, ami így nyáron mintha még inkább szembetűnő lenne. Visszavágyjuk a régi idők szabadságát, éppen ezért a Fortepan archívumának segítségével megnéztük, milyenek is voltak a nyarak cirka negyven évvel ezelőtt. 2022. augusztus 6. 23:03 Balatoni tömegrendezvény = hulladéktömeg? Kis lépésekkel, művészettel a fenntarthatóbb jövőért Balatoni tömegrendezvény = hulladéktömeg? Kis lépésekkel, művészettel a fenntarthatóbb jövőért Kis túlzással a nyár minden hétvégéjére jut egy-egy komolyabb fesztivál Veszprém és Balaton környékén. Sokszínű programmal várják a borrajongókat és gasztrokedvelőket, az aktív pihenésre vágyó nagycsaládosokat és természetesen a kulturális programok kedvelőit is. Azonban a tömegrendezvények, az önfeledt nyári pörgés a környezetünkre is hatással van. Milyen kis lépéseket tehetünk a fenntarthatóbb szórakozásért? A Tiszta Balaton, tiszta művészet program többek között ezt hivatott megmutatni. 2022. július 30. 12:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.