Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

'Lelkünk megbántódik, a testünk jelez.'

2018. augusztus 11. 23:41
Dr. Gelléri Julianna fül-orr-gégész, homeopata orvos, az Örömünnep nevű esemény keretén belül tartotta meg a Miért nincs betegség? című előadását. Az eredetileg Kolostorok és Kertek Rendezvényterületre szánt napot, – az időjárás miatt – végül az Agórában tartották meg.

A Hogyan maradjunk mindig egészségesek? alcímű előadásra nagy volt az érdeklődés, ugyanis az egészség olyan téma, amelyről mindig szívesen hall az ember, hiszen alapvető tulajdonságunk, hogy saját egészségünkért igyekszünk mindent megtenni.

A félelem uralkodik bennünk, – kezdi az előadást – amelyet tudással kell feloldani, mégpedig testünk működésének megismerésével. Gelléri Julianna Ryke Geerd Hamer tanulmányaiból és tapasztalataiból szerzett ismeretet a témával kapcsolatban, és rögtön az ő történetével kezdte mondandóját, mellyel talán az egész előadás lényegét összefoglalta: Ryke elvesztette fiát, ő maga a halál esetet követően pedig rákos lett. Vizsgálták, kezelték, de Ryke tudta, ez a fia halála miatt van, amelyet nem tudott megosztani senkivel. Később Ryke „felhasználta” saját történetét a gyógyításban.

Gelléri Julianna lelki eredetű problémákra vezeti vissza a megbetegedéseket. Például a pajzsmirigy problémákat az idővel hozza összefüggésbe, vagyis az olyan emberekkel, akik folyton sietnek, akik úgy érzik, soha sincs elég idejük.

A tüdőben kialakuló göbök lelki magyarázata is egészen elképesztő, szinte hihetetlen. Ha a tüdőben egy göb van, az azt jelenti, saját halálunktól félünk, ha pedig több, akkor a körülöttünk lévő emberek halálától félünk.

Az előadás összefoglalásaként a doktornő elmondta, igyekezni kell mindig a lelki okokat feltárni, észrevenni testünk jelzéseit, és így saját kezünkbe vehetjük sorsunkat. A gyógyszereket ameddig lehet kerülni kell, hiszen a sokféle gyógyszernek sokféle vivő anyaga van, amelyekről keveset tudunk. Ami még fontos, az lelkünk megtisztítása a következőktől: düh, harag, irigység, megfelelési kényszer, agresszió, és talán mindenki tudná folytatni a sort…

Szabó Eszter
Ge. Á.
további cikkek
Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát életmód Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát Két veszprémi szakember összefogott, hogy az egészséges életmódhoz kapcsolódó szakmai tudásukat egyesítve újra értelmezzék az egészség fogalmát az emberek gondolkodásában. Hiánypótló előadás-sorozatukban a dietetika és a testedzés harmonikus és gyakorlati összhangjára hívják fel a figyelmet. Nem tananyagot felmondva, hanem személyes, életközeli példákkal. Nyikos Ráhel és Péteri Dávid meséltek közös projektjükről. 2024. április 16. 21:19 A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus - olvasható a Magyar Rákellenes Liga szerdán, a nemzeti rákellenes nap alkalmából közzétett közleményében. 2024. április 10. 15:08 Energiaital-függők a magyar fiatalok Energiaital-függők a magyar fiatalok Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, ami kimondja, hogy a jövőben energiaitalt csak tizennyolc év felett vásárolhat valaki. Tehát gyakorlatilag az alkohollal és a dohánytermékekkel kerül egy körbe, utóbbihoz képest azzal a különbséggel, hogy n száműzik a trafikokba, a boltok polcain kint lehetnek. A green.hu segítségével összeszedtünk néhány statisztikát, amire a törvényjavaslat reagál. 2024. április 10. 12:00 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.