Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Eltávolították a graffitiket a Deák iskola faláról

2018. augusztus 14. 3:30
Egyórás munkával nagyjából hatvan négyzetméternyi művészeti alkotás lett a múlté.

Egy veszprémi telephellyel is rendelkező cég (K&S Service) vállalta kedd délelőtt, hogy a környezetszépítés jegyében ingyen és bérmentve tisztítja meg a város egykori graffitiseinek kedvelt illegális falait. A Deák iskola udvarán rendezett sajtóeseményen a cég képviselője, Schmidt Zoltán elmondta, környezetkímélő, úgynevezett finomszemcse szórással dolgoznak, mely az emberi egészségre teljesen ártalmatlan, a fal utókezelésére pedig az eljárás után nincs szükség.

Hiába szerették Katit, a graffitinek végeHiába szerették Katit, a graffitinek vége

Az iskola egyik falának megtisztítása után Némedi Lajos alpolgármester azt mondta, a pénzügyi forrásoktól függően tervben van, hogy az önkormányzat a város több pontján is igénybe veszi a szolgáltatást, hiszen egy tiszta és szép város képéhez hozzátartoznak a graffiti-mentes falak.

Némedi Lajos alpolgármester a cég képviselőivelNémedi Lajos alpolgármester a cég képviselőivel

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. ma 9:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.