Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Rasovszky Kristófot ünnepelte Veszprém

2018. augusztus 21. 9:59
A glasgowi úszó Európa-bajnokság legnagyobb szenzációjának mondhatjuk Rasovszky Kristóf szereplését, aki mindhárom számában érmet tudott szerezni, méghozzá nem is akármilyent, hiszen egy ezüsttel és két arannyal térhetett haza. És ha már haza, akkor Veszprém! A huszadikai tűzjáték után Kristófot ünnepelte a város.

Mint, ahogy arról már korábban beszámoltunk, Rasovszky Kristóf az öt és huszonöt kilométeres távon első, és a tíz kiloméreteres távon második helyezést ért el.

A huszonegy éves nyíltvízi úszó talán kezd hozzászokni, hogy kérdésekkel árasztják el, nemcsak újságírók, de úszni vágyó fiatalok is. Amint fellépett a színpadra, kitörő, szűnni nem akaró tapsvihar fogadta. Amikor végre szóhoz jutott, elmondta, ha most a kezdő, vagy akár már versenyző úszókhoz kellene szólnia, azt üzenné nekik, hogy ha valóban szeretik azt, amit csinálnak, és azért becsületesen megtesznek mindent, akkor bármit elérhetnek.

Kristóf is megtesz mindent. Minden napja háromnegyed ötkor indul, és egy kis reggeli után a hideg vízben folytatódik. A színpadon elmondta, azért barátaira is igyekszik kellő időt fordítani, már amennyire engedi ezt a szoros napirend. Ezek mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektet, amikor éppen nem passziváltat az egyetemen.

Porga Gyula polgármesteri elismerő oklevéllel fejezte ki gratulációját.

A nyilvános ünneplés után arra gondoltunk, egy-két kulisszatitkot, érdekességet még kiszedünk Kristófból:

Megtudod fogalmazni, min jár az agyad a hosszú úszó számok közben?

Ez érdekes, mert nagyon sok dolog jár a fejemben. A táv elején zeneszámok, illetve egyértelműen pozitív gondolatok. Aztán a táv közepénél jönnek negatív dolgok is, például felmerül bennem egy kérdés, hogy mégis miért vágtam neki huszonöt kilométernek, de aztán szerencsére a végére ezt felváltja a "csak azért is megcsinálom" gondolat.

Emlékszel arra, hogy az Európa-bajnokságon, amikor az utolsó táv után kijöttél a vízből, mit mondott az edződ?

Ha jól emlékszem, akkor azt, hogy amikor visszajöttem a negyedik helyre, nem volt biztos abban, hogy bírni fogom. Szerencsére erre rácáfoltam.

Eszedbe jutott valaha, hogy feladod a versenyt?

Most is eszembe jutott, de valahogy sikerült felülkerekedni ezen.

Ezért ünnepeltük Kristófot, aki egyébként még nem állhat meg, hiszen a hétvégén az Európa-kupán úszik Koppenhágában.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Közösségi terek és közterületek fejlesztése Veszprémben Közösségi terek és közterületek fejlesztése Veszprémben A projekt azonosítószáma: ET-INF-2022/215002 A projekt támogatás összege: 233.546.800,- Ft ma 18:45 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.