Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem mentek át az LMP módosítói

2018. augusztus 27. 15:02
A költségvetés vitájában nem sikerült többséget szerezni a Lehet Más a Politika módosító javaslatainak. Ezek között több téma is Gerstmár Ferenc kezdeményezésére szerepelt.

Az LMP veszprémi önkormányzati képviselője hétfőn sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy mely javaslatai nem épültek be a költségvetésbe.

A munkaerőhiányhoz kapcsolódó lakásigények kezelésére, a fiatalok pályakezdésének segítésére, elvándorlásuk megelőzésére kétmilliárd forintot javasolt bérlakásépítésre költeni. 325 millió forintot fordított volna Szemléletformáló és Újrahasználati Központok létrehozásának támogatására. 500 millió forintot költött volna 5.000 négyzetméter azbesztmentesítésére, amit például a Halle utca, Munkácsy Mihály utca, Jutasi út érintett panelépületeiben lehetett volna felhasználni. A Családok Átmeneti Otthonának jelenleg helyt adó épület kiváltását 350 millió forintból valósította volna meg az LMP, míg a Csererdő talajszennyezettségének kármentesítésére 1 milliárd forintot irányoztak elő.

Mint Gerstmár Ferenc elmondta, bár a módosítók nem kaptak zöld utat a Parlamentben, a megfogalmazott célokért az előttünk álló őszi ciklusban tovább küzd a párt.

vehir.hu
további cikkek
Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. tegnap 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57 Veszprémi politikus is felkerült a Fidesz-KDNP EP-listájára választás 2024 Veszprémi politikus is felkerült a Fidesz-KDNP EP-listájára Kiderült, hogy a kormánypártok mely politikusai szerepelnek majd a listán a június 9-ei európai parlamenti választásokon. A listavezető Deutsch Tamás, a huszonegy fő között pedig egy veszprémi politikus is van. 2024. április 11. 14:33 Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.