Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

A legjobb négy a tét

2009. június 18. 22:16
Vasárnap megkezdődik az amerikai foci bajnokság rájátszása, a Veszprémi ESC Wildfires fennállása legnagyobb sikerét érheti el.

A Futótüzek az alapszakasz utolsó mérkőzésén óriási csatában, idegenben győzték le az esélyesebb Nagykanizsa Demons csapatát, így csoportelsőként, pályaelőnnyel várhatták a rájátszást.

Vasárnap délután a Pécs Gringos látogat Balatonalmádiba, ahol az ellenfelek egyetlen mérkőzés alatt döntik el, ki jut a Divízió II. bajnokság legjobb négy csapata közé. A veszprémiek győzelmük esetén minden eddigi eredményüket – 6. hely - túlszárnyalhatják.

- A sikeres szereplés mellett a revans lehetősége is motivál minket, hiszen tavaly pont a pécsieknek köszönhetjük, hogy pontkülönbséggel ugyan, de lemaradtunk a rájátszásról – mondta Kurucz Csaba, a VESC Wildfires elnökségi tagja.

Az emlékezetes mérkőzésen öt centiméteres víz állt a pályán, a bírók azonban mégis engedélyezték a mérkőzést – lelkük rajta -, aminek nemcsak veszprémi vereség lett az eredménye, hanem egyik játékosuk, Törős Miklós sípcsonttörést szenvedett, sőt, a pályafutását is kénytelen volt abbahagyni. Miklós azonban nem távolodott el a csapattól, a hazai mérkőzéseken szakkommentátorként tevékenykedik.

- Szeretnénk bebizonyítani, hogy csupán a körülmények miatt kaptunk ki tavaly, és jobb csapat vagyunk, mint a Pécs. A lelkes közönségünknek pedig egy hazai győzelemmel szeretnénk meghálálni a bizalmat – mondta Kurucz Csaba.

 

  
A Kaposvár elleni mérkőzéshez hasonló izgalmak várhatók

 

A Futótüzek adósak a hazai jó szerepléssel, hiszen a Kaposvár és a Nagykanizsa is legyőzte itthon a csapatot, ugyanakkor ezeket a vereségeket bravúros idegenbeli győzelmekkel ellensúlyozták. Heti három edzéssel készülnek, a pécsiek rendkívül eredményes támadójátékát igyekeznek majd megtörni.

- A védelem eddig megbízhatóan, jól teljesített, bízom benne, hogy nem hagyjuk ellenfelünket kibontakozni. A saját játékunkat szeretnénk játszani, aminek köszönhetően a támadósorunk is fogja tudni hozni a pontokat – értékelt Kurucz Csaba.

Két hasonló játékerőt képviselő csapat találkozik vasárnap 15:00 órakor Balatonalmádiban - Véghelyi Dezső u. 10., Sportpálya -, így bizonyára rendkívül izgalmas mérkőzésnek nézünk elébe.
 

Németh Attila
további cikkek
Megannyi állati és húsvéti élménnyel várja látogatóit a Veszprémi Állatkert az ünnepi hosszú hétvége minden napján. Veszprémi Állatkert Megannyi állati és húsvéti élménnyel várja látogatóit a Veszprémi Állatkert az ünnepi hosszú hétvége minden napján. A húsvéti hangulat garantált a Gulya-dombi bejáratnál strucctojásokkal díszített rendhagyó tojásfával. ma 2:55 A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Telekom Veszprém Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Momir Ilics vezetőedző szerint fantasztikusan játszott a Veszprém csütörtökön, amikor 37-30-ra nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. tegnap 22:03 Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt Közönségtalálkozót szervez Szoboszlai Dominik, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. tegnap 20:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.