2018. november 19., hétfő
Erzsébet névnap

Táplálékkiegészítők=eretnekség?

Mikor elkezdtem ide írogatni, nem titkolt célom volt, hogy ne szakmai, félig latin, félig orvosi szakzsargont, hanem relatív rövid, mindenki számára érthető, szösszeneteket „gyártsak”. Témáim pedig a naponta felmerülő kérdésekből, beszélgetéseim alapján születnek.

Tehát most sem kezdek el az elágazó láncokról, aminósavakról, különböző 100%-os tisztaságú fehérjékről, felszívódást segítő termékekről gépelni. Ez a cikk arról a véleményellentétről szól, ami megosztja a körülöttünk élőket.

Pár tipikus jelenség:

- A reggeli mellé/közben beveszem az aminósav tablettáimat, és mindenfelől kapom a gúnyos, értetlenkedő megjegyzéseket, mint a „tápos”, „tápszeres”, vagy a „minek eszed ezt a sok szart?”

- Edzés után a csoportból valaki érdeklődik, hogy milyen vitamin/ásványianyag csomagot érdemes venni, erre a másik vendég említi, hogy az Ő belgyógyász anyukája bizony ki is tagadná, ha ilyet merne venni és beszedni.

- Vödrös protein port visz hazafelé a cimbora, mire az általános jópofa kérdés: - „Ezektől vagy így felfújva?”

Tehát, a nagy általános nézet szerint ezek a termékek károsak, tele vannak műanyaggal, és hülye, aki beszedi, egyen inkább rendesen. Na! Nem tisztem megvédeni ezen termékek gyártóit, forgalmazóit (sajnos engem egyik sem szponzorál)…

Ennek ellenére azért pár dolgot vegyünk át a tisztánlátás miatt:

- Ma már szinte semmilyen sportot nem tudunk, még közepes szinten sem űzni, anélkül, hogy bizonyos ilyen termékekhez ne nyúlnánk. Vagy a teljesítmény miatt vagy azért, hogy pótoljuk, amit a mozgással elveszítettünk.

- Bár nem minden doboz, de azért ezek átvizsgált termékek. Vannak olyanok, - gyakran orvosok - akik azt mondják, ezek mérgek, ezek okozzák a betegségeket, lerakódásokat a szervezetben. Ebben akkor lenne valami, ha hónapokig, évekig folyamatosan egyfajta terméket ennénk. Minden tiszteletem, hogy óvni akarnak minket, de akkor legyen itt a másik oldal, hogy ezek az orvosok írnak fel szegény nyugdíjasoknak egy-egy szatyor gyógyszert havonta vagy szedetik a fogamzásgátlót egy életen át …

- Vajon mi a helyzet a mai élelmiszerekkel, amit sokak szerint inkább együnk a tabletták helyett? A virslire gondolnak, ami egy moslék vagy a párizsire, ami szintén, vagy említsem a gyorsérlelésű sonkákat, a tele kreatinozott húsokat, a tartósítószeres élelmiszereket, a szétpancsolt tejeket, a három nap alatt kész sajtokat, a cukortól zörgő üdítőket, a kamionban megérlelt déli gyümölcsöket, vagy a péksüteményeket, amitől aztán minden gombánk vígan dalol, az utánpótlás miatt? Ugyan már! Ez álszent dolog!

Az én tanácsom, hogy először olvassunk utána, hogy a mi sportunkhoz, elvárásunkhoz, céljainkhoz milyen kiegészítőre lenne szükségünk, járjuk körbe a témát, esetleg keressünk táplálkozástani szakembert. Mindig válasszunk legalább két-három alternatívát és ezeket váltogassuk, pont a káros dolgok felszívódásának elkerülése miatt. Merjünk belevágni, és figyeljük meg, hogy miként viselkedik a testünk, javul-e a teljesítményünk. DE! Mint minden terméken olvasható, ezek nem helyettesítik a változatos étrendet. És ott a pont! Próbáljunk meg ellenőrzött forrásból beszerezni élelmiszereinket! Keressünk egy megbízható hentest és zöldségest, ahol a hazai és szezonálisan aktuális zöldségeket és gyümölcsöket válasszuk a polcról! Lehetőleg kerüljük a félkész, agyonfűszerezett és tartósítószerezett ételeket!

Kétkedők, ellendrukkerek mindig lesznek. Ugyanúgy, ahogy olyanok is, akik sportolónak tartják magukat, pedig csak beállnak heti kétszer valami elektromos kütyübe…