Mint óraadó, és mint személyi edző, naponta szembesülök a kérdéssel, hogy egy-egy sérüléssel, bizonyos betegségekkel jöhetnek-e edzeni vagy inkább, mikor kezdhetik el? Élesen különválasztanám a két esetet.
A betegség alatt, után edzés inkább körülhatároltabb probléma. Itt is lehet csoportokat alkotni. Vannak, akik a gyengeség, meghűlés első jelére leállnak az edzéssel, mondván betegen nem edzünk, még a végén valami komolyabb bajunk lesz. Aztán vannak, akik figyelik magukat, és amíg úgy ítélik meg, hogy különösebb probléma nélkül megy a tréning, addig edzenek is. És van a full kretén, elvakult sportmen, aki ha beledöglik is végig megy az úton, mert Ő úgyis olyan kemény, mint a büfé zsemle. Sajnos én mindhárom stádiumon átestem. Vagyis most én leszek a példa alany.
Kezdő testépítőként, a pályám legelején annyira görcsösen akartam a tömeget, izmot, hogy semmi sem számított: se láz, se hasmenés semmi, csak hogy edzhessek. Értsétek meg, egy, a két jól megpakolt bevásárlószatyorral a kezében, is csak majdnem hatvankilós buildernél ezek fontos dolgok. Annyira áhítoztam az izomkötegekre, hogy vírusos hasmenés kellős közepette, hullára gyengülve is húzódzkodtam, fekvenyomtam, kockáztatva azt, hogy egy életre megjelölöm a termet. Féltem, hogy ha kihagyok, fogyni fogok. Az eredmény egy jól elhúzódó lábadozás, és mínusz tíz kiló…. gondolhatjátok. Aztán, tanulva a történtekből elkezdtem vigyázni magamra. Ha éreztem, hogy kicsit gyenge vagyok, vagy lázas leszek estére, én már nem edzettem, bebeszélve magamnak az összes nyavaját, ami csak létezett századunkban. Nem kellett sok idő, és szíre-szóra beteg lettem, csak edzeni ne kelljen. Sok idő eltelt mire észrevettem magamon, hogy ez már beteges… És ma már tényleg próbálom megkülönböztetni a lustaságot a betegség első jeleitől. Több, kevesebb sikerrel…
A tanácsom pedig az, hogy kisebb meghűléssel, enyhébb lefolyású problémával menjünk el edzeni, legfeljebb alacsonyabb legyen az intenzitás, vegyünk vissza a terhelésből! Lehet, hogy egy jó kis izzadással ki is nyomjuk magunkból a fertőt. Lázasan természetesen tilos edzeni, ez nem a vicc kategória!
A következő sorok pedig szóljanak a sérülten edzésről. Ha nagyon belemennék a témába, akkor sose érnék a végére, de csak röviden a véleményem. Itt is fontos a sérülés helye, mértéke valamint az általános fittség illetve edzettségi szint. Nem minden sérülés miatt kell kihagyni edzést, illetve nem minden sérülésnek tesz jót a pihentetés.
Példának itt vannak a térdeim. Jó pár évvel ezelőtt egy autóbaleset miatt eltört a térdem. Az orvosi diagnózis szerint a gyógyulás után, maximum 30 fokban fog hajlani a lábam térd ízülete. Gondolhatjátok mit éreztem, mikor ezt meghallottam…. Az első megdöbbenés után gondoltam, na ne, ez velem biztos nem történhet meg! Miután levették a gipszet, azonnal elkezdtem mozgatni, lassan terhelni. Lementem a terembe, és óvatosan, de elkezdtem guggolni. Rövid időn belül már komoly súlyokkal mélyguggoltam, a térdem gond nélkül bírta. Egy idő után már én voltam a menőcsávó, olyan szép lábaim voltak, és akkora arcom, hogy legszívesebben télen is rövidnadrágban járkáltam volna az utcán. Na jó, ez egy kis költői túlzás volt...
A véleményem tehát, ami mellett egyébként orvosokkal szemben is kiállnék, hogy a pihentetés nem minden esetben jó, és csak a tudatlanság szüli az olyan tanácsokat, amik arra bíztatnak problémától függetlenül, hogy pihentesd, amíg el nem múlik. Természetesen egy törést, egy bedagadt ízületet nem terhelünk, de a gyulladás megszűnése után igen is mozogni, terhelni kell, legyen szó a gerinctől, a térden át a kisujjig. Ha nem külső behatás, baleset, trauma miatt van a fájdalom, akkor meg kell találni, azt a mozgáskört, ami megszüntetni/kijavítja a problémát. Fájni fog! Persze! Nem kicsit! De a gyógyulás az ilyen. Ha nem ezt teszed, akkor életed végéig elkísér a problémád!
