Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Jubileumi kiállítása nyílt Ézsiás Istvánnak

2018. szeptember 22. 20:35
A szobrász- és éremművész kiállítását a Dubniczay-palotában nyitották meg szombat délelőtt. Az eseményt –rendhagyó módon – az előtérben tartották meg, így a műsort követően rögtön a berendezett galériába kanyarodhattak a kultúrakedvelő odalátogatók.

Elsőként Ovádi Péter, országgyűlési képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. Soraiban kitért arra, hogy a jelenlévők minden bizonnyal tudják, hogy Veszprémet méltán nevezhetjük a kultúra fővárosának, hiszen aki kulturális eseményre szeretne menni, az bőven válogathat magának kedvérevalót. Így történt ez most is, hiszen a kiállításmegnyitóra hatalmas volt az érdeklődés. A képviselő hangsúlyozta: mindig nagy öröm számára, amikor veszprémi kötődésű művészt üdvözölhet.

A kiállítást hivatalosan Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója nyitotta meg, aki egyébként szoros barátságban áll a művész úrral, így egy igencsak elfogult, és humoros – történetekkel teli – beszéddel üdvözölte a szobrászt. A mai modern kultúráról is szó esett, Hegyeshalmi László, egy általa hallott hasonlattal festette le a kortárs művészet jelenlegi helyzetét:

„olyan, mintha úgy kellene egy úszónak világcsúcs kísérletet tennie, hogy előtte az uszodát is megássa, majd ő maga föltölti vízzel.”.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, Ézsiás István kiemelkedő munkásságának elismeréséül Pro Meritis-díjat adományozott. A díjat Némedi Lajos alpolgármester adta át. A kiállításmegnyitó zárásaként Ézsiás István borral kínálta meg az alkotásaiért rajongó embertömeget.

A kiállítás november 11-éig látogatható.

Ézsiás István szobrász- és éremművész Amerigo Tot hatására kezdett szobrászattal foglalkozni. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. 1980-ig a veszprémi Bakonyi Múzeum munkatársa, a Központi Restaurátor és Kiállítás Rendező Osztály vezetője volt. A restaurátor-konzervátor múzeumi munka hatása máig tetten érhető interdiszciplináris gondolkodásában. 1986-tól 1998-ig a győri Petőfi Sándor Művelődési Központ Art Galériájának és a győri Műcsarnoknak volt a vezetője, a győri művésztelep Rába-symposion acélszobrász csoportjában dolgozott. Kilenc szimpóziumot és művésztelepet szervezett, vezetett, ebből öt Veszprém megye kulturális életét gazdagította. Veszprémben 2005-2006 között hozta létre az Európa Szoborparkot. A csaknem 40 alkotásból álló gyűjteménynek a Vetési gimnázium udvara adott otthont. Párizsban és Rómában is szervezett szimpóziumokat. Ez utóbbi helyen, mintegy 40 magyar művész alkotását, nemzetközi kontextusba helyezve mutatta be. Több mint egy évtizede vesz részt a FIDEM nemzetközi éremszövetség kiállításain, legutóbb az Amerikai Egyesült Államokban, Coloradóban mutatkozott be. Rendszeresen részt vesz nemzetközi monstre kiállításokon. Az utóbbi években műveit láthatta Caserta, Nápoly, Mantova, Miláno, Caracas művészetkedvelő közönsége. Annak ellenére, hogy Ézsiás István évtizedek óta nem Veszprémben él, szíve veszprémi, illetve Veszprém megyei. Intézményi szinten a Művészetek Házához kötődik – emberi gesztusát, adakozó jellemét bizonyítja, hogy több művét a Művészetek Háza gyűjteményének ajándékozta. Vitalitása, lendülete csodálatra méltó, szelleme nyitott minden új, érdekes és értékes felé. Tiszta szívű, őszinte ember.

Galéria
Ézsiás '75+
Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.