Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rózsaszínben a mellrák ellen

2018. október 7. 12:00
Október 6-án ismét rózsaszín lufik lepték el a várost: hetedik alkalommal rendezte meg a mellrák szűrés fontosságára figyelmeztető sétáját a Fagyöngy Egyesület. A témáról Lángné Janni Margittal, az egyesület elnökével beszélgettünk.

Fagyöngy Egyesület
Klubként már 1990 óta működött: akkori formájában egy betegeket segítő csendes közösségként, majd a külvilág felé nyitás igényével, 2013-ban megszületett a ma is működő egyesület.

Mióta szervezik meg az eseményt, mi pontosan a célja a sétáknak?

2012-ben volt az első sétánk, és azóta minden évben megrendezzük az eseményt két fontos céllal: az egyik a sorstársak segítése, a másik pedig a figyelemfelhívás.
A betegségben érintettek számára egy értékes dolgot: segítő kezet, összetartó, barátságos közeget és egy pozitív mintát nyújtunk. Közösségünkben 5, 10 és akár 20 éve gyógyult nők is vannak, akik a legvalódibb képet tudják mutatni, hiszen átéltek mindent, ami ezzel jár: kemoterápiát, különböző kezeléseket, műtéteket és az újrakezdést. Mindenkinek saját története van, de amikor kihullik a haj vagy valaki elveszti a mellét, csorbulhat a nőiség tudat. Életutakat, tapasztalásokat, a test és a lélek párhuzamos gyógyulásának hiteles történeteit tudjuk egymásnak átadni és a sétán megmutatni, hogy a rák nem valaminek a végét jelöli, hanem egy új időszámítás kezdetét.
A másik célunk, hogy felhívjuk az egészséges lakosság figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára, hiszen jelenleg az időben észlelt daganatos elváltozás nagy százalékban gyógyítható. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy még mindig túl sokan gondolkodnak az „amiről nem tudok, az nincs is” elv szerint.

A mellrák a nők körében leggyakrabban előforduló daganatos betegség: évente 5000-6000 nőnél alakul ki. A magyar női népesség emlőrák-kockázata 8-10 százalék körül van, tehát minden 10-12. nőt érint élete során.

„Nekem nem lehet bajom, amiről nem tudok az nincs.” Ez a gondolat egyfajta burok, ami úgy gondolom, sok esetben tévhitekből adódik. Kiket érinthet a betegség? Igaz az, hogy fiataloknál és a kismellűeknél nem alakulhat ki? Tényleg csak örökletes lehet?

Bárkinél, bármelyik korban kialakulhat és nem kizárólag örökletes módon. 45 és 65 éves kor között hívják be automatikusan szűrővizsgálatra a nőket, mert ebben az időszakban gyakoribb az előfordulás.

Vannak olyanok is, akik a másik oldalt erősítve túlságosan félnek bizonyos dolgoktól, mert úgy gondolják, daganatot okozhatnak. A melltartó viselése vagy a fogamzásgátló tabletta használata növeli a mellrák kialakulásának az esélyét?

Természetesen aggodalom nélkül lehet hordani melltartót, de mint minden ruhadarab esetében, itt is érdemes ügyelni a helyes méret kiválasztására.
A jó melltartó nem szorít, nem szúr, nem nyom: fontos a minőség és a kényelem.
A fogamzásgátlóval kapcsolatban elmondható: ha a kiválasztása és használata szakember felügyelete mellett zajlik a megfelelő vizsgálatokat, anamnézist követően, akkor nem érdemes félni, hiszen az orvostudomány fejlődésével ma már modern, alacsony hormontartalmú tablettákat gyártanak.

Mire érdemes figyelnünk? Van valami preventív módszer, praktika, amivel megelőzhetjük a betegség kialakulását?

Nyilván nem lehet úgy megelőzni, mint akármilyen járványos betegséget egy védőoltással, de természetesen rengeteget tehetünk egészségünk megőrzéséért.
Nincs biztos recept, de egy komplex életmódváltással odafigyelhetünk magunkra.

  • Az első faktor a stressz: mivel nem tudjuk elkerülni. a legjobb amit tehetünk, hogy megtanuljuk kezelni.
  • A második kiemelendő dolog a mozgás: nem kell maratont futni, hanem egy olyan mozgásformát választani, ami számunkra kellemes.
  • A harmadik építőelem pedig a nevetés és a boldogság.

Nem tudunk kialakítani a betegséggel szemben egy minden esetben biztonságot nyújtó burkot, preventív módszerekkel a daganat kialakulását nem lehet megakadályozni, ezért igazán fontos az, amit hirdetünk: a korai felismerés lehet a legjobb út a gyógyulás felé.


Milyen vizsgálati módszerek vannak?

Először is fontos az önvizsgálat, mert ha az ujjbegyünkkel átvizsgáljuk magunkat hónapról hónapra, akkor beépül a „tapintás emlékezete”, megismerjük a mellünk állapotát és időben észleljük a változást. Ki kell emelnem, hogy ez önmagában nem egy szűrővizsgálat, de ha figyelünk, felfedezhetjük nagyon korai stádiumban a daganatot. Az önvizsgálatról ismertető anyagot terjesztünk, ami tartalmazza, hogy mikor és hogyan kell elvégezni.
Jelen állás szerint a mammográfia a legjobb módszer annak ellenére, hogy erről a vizsgálatról is különböző téves tézisek terjednek: fájdalmat és egészségtelen sugárterhelést sem okoz. A szűrés 45-65 év között két évente ingyenesen, behívásos alapon történik.
A kettő kiegészíti egymást, együtt működnek a leghatékonyabban: önvizsgálattal nem helyettesíthető a mammográfia, viszont a korai felismerésben fontos szerepe van.

Mit lehetne még tenni, hogy mindenkihez eljusson és tudatosuljon az információ?

Séta ugyan egyszer van egy évben, de mi folyamatosan teszünk a célért: szakemberekkel, orvosokkal, egészségnevelőkkel járunk munkahelyekre, csoportokba, klubokba, hogy felvilágosító előadásokat tartsunk. Gyakran megyünk középiskolákba, gimnáziumokba is, hiszen nem lehet elég korán elkezdeni az egészségre nevelést. Érdemes már ebben a korban kialakítani a megfelelő ismereteket, hogy ez a tudatosság fokozatosan beépülhessen a felnövekvő nemzedék életébe.

Galéria
Séta a mellrák ellen
Sulyok Georgina
Szalai Csaba
további cikkek
Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát életmód Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát Két veszprémi szakember összefogott, hogy az egészséges életmódhoz kapcsolódó szakmai tudásukat egyesítve újra értelmezzék az egészség fogalmát az emberek gondolkodásában. Hiánypótló előadás-sorozatukban a dietetika és a testedzés harmonikus és gyakorlati összhangjára hívják fel a figyelmet. Nem tananyagot felmondva, hanem személyes, életközeli példákkal. Nyikos Ráhel és Péteri Dávid meséltek közös projektjükről. 2024. április 16. 21:19 A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus - olvasható a Magyar Rákellenes Liga szerdán, a nemzeti rákellenes nap alkalmából közzétett közleményében. 2024. április 10. 15:08 Energiaital-függők a magyar fiatalok Energiaital-függők a magyar fiatalok Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, ami kimondja, hogy a jövőben energiaitalt csak tizennyolc év felett vásárolhat valaki. Tehát gyakorlatilag az alkohollal és a dohánytermékekkel kerül egy körbe, utóbbihoz képest azzal a különbséggel, hogy n száműzik a trafikokba, a boltok polcain kint lehetnek. A green.hu segítségével összeszedtünk néhány statisztikát, amire a törvényjavaslat reagál. 2024. április 10. 12:00 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.