Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

'Meséld el fiaidnak a valóságot!' – Gulág megemlékezés

2018. október 13. 13:38
Múltidézéssel, főhajtással indult a szombat reggel a veszprémi Gulág-emlékműnél. A szörnyű hányattatásokon át Szovjetunióba hurcolt kényszermunkásokra, politikai rabokra emlékeztek.

Menczer Erzsébet, a SZORAKÉSZ (Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete) vezetője, a himnusz közös megszólaltatását követően kezdte meg ünnepi, megemlékező szavait: „egy nap híján két évvel ezelőtt avattuk fel az emlékművet, mely idő alatt nagyon sok minden történt: lezárult a Gulág-emlékév, ugyanakkor elkezdtünk beszélni a múltról, elkezdtük kibeszélni a történelmet, a valóságot.”

Menczer Erzsébet, a megemlékezés fontosságát hangsúlyozva elmondta, a történelemkönyvekben hiányzik egy fejezet, nem tanulnak róla a gyerekek, pedig a valós magyar történelem része, és igenis meg kell emlékezni arról, hogy milyen pokoljárás indult el 1944-ben.

Többek között Szabó László is részt vett a megemlékezésen, akit nemcsak a felállított tábla emlékeztet a szörnyű múltra, hiszen ő maga, Gulág-fogolyként megjárta a tábort.

Az ünnepi megemlékezést követően koszorúk és virágok elhelyezésére került sor, többek között Porga Gyula polgármester is tiszteletét fejezte ki, emellett a SZORAKÉSZ szervezet megjelent tagjai is elhelyezték az emlékezés motívumait.

Szabó Eszter
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.