A mintakövetés, utánzás a tanulás egy kiemelten fontos fajtája, amely során a gyermekek elsajátítanak különböző viselkedési normákat, magatartásformákat, a nyelvet, a mozgást, eszközök használatát. Az utánzásos tanulásban fontos tényező, hogy kiket utánoz a gyerek. A „minta” kezdetben általában családtag, majd nyitva a külvilág felé, közösségekbe kerülve a pedagógusok és a társak, barátok is példaképpé válhatnak. De nemcsak a közvetlen környezet hathat a személyiség alakulására, hanem más, különböző eszközökön keresztül érkező impulzusok…
A „sztárcsinálós” filmek és sorozatok berobbanásával mindenki énekesnek és táncosnak készült: a High School Musical bebizonyította, hogy nincs olyan szituáció, amikor egy jó dal eléneklése ciki lenne. A farsangi műsorokat a lányok Step up inspirálta hip-hop produkciói határozták meg és a suli bulikon bömbölt a Linkin Park vagy a Scooter, a korai Eminemmel pedig előtérbe kerültek a szőkített hajú fiúk és a kivillanó alsógatyák.
A Bravo magazinoknak köszönhetően egyedi montázst készíthettünk a szobánkba a sztár poszterekből, patchwork-szerű tapétát alkotva a cseppet sem vagány fehérre meszelt falakra: pár Shakirával, Britney-vel és Johnny Deppel már elégedettek lehettünk.
Soha nem felejtem el az első szerelemmel kapcsolatos élményeimet, amiket nem tagadom, főként Natalia Oreiro, Florencia Bertotti és a délutáni műsorsáv többi spanyol, argentin és brazil gyöngyszeme határozott meg. A tinédzser lányok igényeinek tökéletesen megfelelő „Hamupipőke történetek” nyomán terjedhetett a mindent elsöprő szerelem sematikus képe és a reményteli reménytelenség keserédes életérzése. A kisarkított, szürrealista módon átadott üzenetek, hogy bárkiből válhat szép, gazdag, szerelmes, boldog nő, az „az lehetsz, aki lenni akarsz” elv gyermeteg változatai voltak, ám az önmegvalósítás és a remény történetei felnőttként is esszenciális elemei életünknek.
Felnőtt „Hamupipőke történeteink”
Elmúlik a gyerekkor és ki erre, ki arra, de mind elindulunk egy úton, ami néha egyáltalán nem könnyű, és vannak pillanatok, amikor szükségünk van egy morzsányi motivációra. Felnőtt Hamupipőke sztorijaink hasonlítanak a megszokott mintához: valakiből más valaki lesz és általában ez összességében egy pozitív változás. Fontos tudni azonban, hogy ezek a fiktív vagy valós történetek még valamiben hasonlítanak a Disney klasszikusára: nem tartanak örökké. A legtöbb esetben szomorú, tragikus befejezés jellemzi őket: egyfajta hullámvasút, amire felülünk, hirtelen váratlanul a magasba törünk, aztán „éjfélt üt az óra”, vége a menetnek és az utolsó lejtőn leérve megállunk a mélyben. Ennek ellenére, amikor egy szürke hétköznapon arra ébredünk, hogy az életünk a feje tetejére állt, ezekhez a kusza, megható, de drasztikus változást mutató történetekhez nyúlunk vissza, mert egy dolgot tudnak adni a nehéz időkben: reményt a megújuláshoz.
Edith Piaf
A francia énekesnő egy igazi kultúrikonnak számított. Élete soha nem volt könnyű, leginkább a „megénekelt fájdalom” kifejezéssel tudnám leírni, de mégis ebbe a csoportba sorolnám, hiszen az utcáról emelte a legnagyobbak közé a törékeny testű, szürke lányt eszméletlen hangja, évekig tartó kitartása és a remény. A Piaf művésznév jelentése veréb, hiszen kisugárzása, megjelenése múltját tükrözte: nehéz, utcai sors, küzdelmek, fájdalom, de ha énekelt, „dalában ott volt egész Párizs”. A negatív kritikák ellenére érdemes megnézni az életéről készült filmet.
Diana
A walesi hercegnét azt hiszem, mindenki ismeri: a XX. század legismertebb valódi hercegnője. Soha nem tudott igazán azonosulni az arisztokrácia világával, mert úgy érezte, nem fordíthat hátat a világ szörnyűségeinek. Jótékonysági rendezvényei, tevékenységei és szociális elkötelezettsége miatt többször került összetűzésbe a királyi családdal. Mentális problémáival és a „hercegnő léttel” való küzdelme, akarata, önmegvalósítással kapcsolatos törekvései a legnagyobb „női példaképek” közé emelték, ám tragikus halála miatt az ő története is túl hamar véget ért.
Frida Kahlo
Frida hírneve talán most éli fénykorát: festményei, furcsa önarcképei bejárták a világot, megteremtve az összenőtt szemöldök és a mexikói színvilág, viselet kultuszát. A Kahlo képeket nem szépségük és esztétikumuk tették igazán ismertté, hanem Frida története, amelynek nyomait legtöbb ecsetvonása magában hordozza. Hatévesen járványos gyermekbénulásban torzult el lába, így kezdett el már fiatalon férfiruhákat és hosszú mexikói szoknyákat hordani. Képei visszatérő motívumait viszont egy későbbi buszbaleset okozta, egész életére kiható súlyos gerincsérülés és az ágyhoz kötött időszak határozza meg. Ennek a szörnyű esetnek köszönheti azonban festészeti karrierjét, hiszen a kórházban töltött fájdalmas, szürke órákban festette meg első önarcképeit.
Frida Kahlo kiállítása megtekinthető Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában november 4-ig.
#girlboss: a reményből a tettek mezejére lépve
A cselekvő, tettrekész, önmegvalósító, erős, vezető nő igazából a XXI. század privilégiuma és most hatalmas népszerűségnek örvend. A „girlboss” fogalma özönvízszerűen terjedt el 2014-től Sophia Amorusonak köszönhetően. Sophia, az „igazi girlboss” bolti lopások és Subway szendvicsek készítése után egy sajátságos ötlettől és a vintage ruhák átalakítása iránti szenvedélytől vezérelve hozta létre a Nasty Gal névre hallgató vállalkozását. 2014-ben jelent meg motivációs könyve, amiben elmeséli történetét és az élettől kapott „leckéit”, később Netflix sorozat is készült róla, ami megosztó fogadtatásban részesült.
Mi a „girlboss”?
Nem egyértelmű, hogy az üzenet hátterében a gazdag, álom élet, sznobizmus és a brand kultusz áll-e, vagy egy egyszerű életmódhoz kapcsolható szemlélet. Számomra a legszimpatikusabb értelmezés szerint a „nő főnök – lány főnök”: egy olyan erős nő, aki a kezében tartja az életét a munka és magánélet területén egyaránt, követve a kiteljesedés és az önmegvalósítás ösvényét. Úgy gondolom, az igazi főnök az, aki saját életének mentora, önmagának a főnöke: ez az egyetlen valódi út, ami követendő.
