Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Téves mítoszok, már-már marhaságok 1.

2018. október 24. 6:00
A fitness világa sokezer éves. Lehet ezzel vitatkozni, de valamilyen formában mindig létezett. Nem is az időintervallum most a lényeg, hanem az, hogy annyi idő alatt nemcsak a hasznos, egészséges, és fejlődést segítő technika, program, edzésforma alakult ki, hanem egy csomó hülyeség, önveszélyes baromság is. Illetve, ott vannak azok a dolgok, régi igazságok amik a tudomány fejlődésével megváltoznak vagy felülíródnak.

De hát ilyen ez, hogy semmi sincs ingyen, rúgunk néha kapufát. Ezekről szeretnék most mesélni, hátha segíthetek vele Nektek...

Az első ilyen hamis demagógia a “térd nem mehet a lábujj elé” . Ez az egyik legnagyobb marhaság, amit tömegek benyaltak.

Gondold csak el úgy, hogy leguggolsz a talajra, es a térded nem megy a lábujjad elé, valószínű seggre is ültél. Több millió kínai ès indiai emberke, akik szék nélkül dolgoznak, esznek, játszanak úgy, hogy közben a seggük a földig ér. Sokszor órákat töltenek el ebben a pozícióban. Ha igaz lenne ez az állítás, miszerint ez káros a térdre akkor a legnagyobb biznisz a térdprotézis lenne ezekben az országokban. Vagy mondom másképp. Az elmúlt években, edzőkék, főleg nagyforgalmú fitness termekben kiadták a jelszót guggolás előtt, hogy emeld fel a lábújjad, a testsúlyt helyezd a sarkadra és így guggolj, még véletlenül se induljon meg előre a térd. Mindenre azért volt szükség, mert egy edző nem tud 30+ embert kijavítani egy edzésen. Így kézenfekvő volt bedobni a köztudatba a térdsérülés rémét, abban a pillanatban, ahogy előre megy a térd. Magyarul, neki kevesebb meló, Te pedig nem guggolsz olyan mélyre. Magyarul nem is guggolsz. Így mindenki jól jár?! Gondolkozz el ezen vagy kérdezd meg a feneked mert ő ugysem csinált semmit ezen az edzésen.

Tehát kérlek markolj bele a lábujaiddal a talajba, ne félj egyenes háttal, de előre dőlni. Nyisd a térded, és élvezd hogy erőssé, egészségessé válik a csípőd, a térded.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.