Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Lakóépületek hőszigetelésének támogatását kezdeményezi az LMP veszprémi önkormányzati képviselője

2018. október 29. 9:15

"A mai napon indítványt nyújtottam be a lakóépületek hőszigetelésének támogatása érdekében" - írta közleményében Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője. "Azt kívánom elérni, hogy következő ülésén Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése kérje fel a polgármestert, a jövő évi költségvetés előkészítése során vizsgálja meg, hogy az önkormányzat milyen módon, mekkora forrás hozzárendelésével tudja segíteni a veszprémi lakóépületek – különös tekintettel a társasházak – hőszigetelését. Erre vonatkozó javaslatáról 2019 januárjában tájékoztassa a közgyűlést."

"Jelenleg Magyarországon a lakosság számára nem érhető el vissza nem térítendő állami vagy európai uniós támogatás lakóépületek hőszigetelésére. Egyes becslések szerint hárommillió lakás energetikai mutatói nem felelnek meg még az 1980-as évek magyar szabványainak sem. Az energiahatékonysági felújításra váró lakóépületek száma Veszprémben is jelentős. A társasházak, magánszemélyek saját erőből vagy hitelből többnyire nem tudják elvégeztetni a szükséges munkálatokat. A fenntartható városban gondolkodó önkormányzatnak ezen a területen (is) segítséget kell nyújtania" - fogalmazott a képviselő.

vehir.hu
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.