Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Újra lehet pályázni háztartási nagygépek cseréjére

2018. november 5. 13:57 // Forrás: mti
Újraindul az Otthon melege program, a kormány kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá háztartási nagygépek cseréjéhez.

Az ismét megnyíló alprogramban hűtő-, fagyasztó- és mosógépekre pályázhatnak a családok. A lakosság energiatakarékos háztartási nagygépeket szerezhet be, és ezzel csökkentheti a rezsiszámlákat. Pályázni három kategóriában lehet, az A+ kategóriában háztartásonként 25 ezer forint, az A++-ban 40 ezer forint, az A+++ kategóriában pedig 45 ezer forint támogatásra, vagy a kiválasztott gép árának legfeljebb 50 százalékára.

A pályázatokat régiónként csak elektronikusan, ügyfélkapun keresztül lehet beadni. A Közép-Dunántúl régióban (Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém) november 16-án nyílik meg a pályázat.

A pályázat benyújtására minden régióban az adott napon 10 és 14 óra között van lehetőség. A rendelkezésre álló 2 milliárd forintot régiónként, lakosságarányosan osztotta el a minisztérium, a pályázatok benyújtására a keret kimerüléséig van lehetőség.

vehir.hu
további cikkek
Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak A magyar kormány legújabb fiatalokat támogató intézkedése szeptember 1-től lépérvénybe. 2024. március 14. 12:35 Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei. 2024. március 4. 15:22 A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A parlamenti ciklus végére megduplázzák a tanárok bérét, és márciustól pedig átlagosan húsz százalékkal növelik a szakápolói alapbéreket – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. 2024. január 18. 11:48 Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében 2024. január 1-jén ugyanúgy kelt fel a nap, mint bármikor máskor, de a magyar közigazgatásban, azon belül a kormány intézményrendszerében mégis fontos változások mentek végbe. A száraz adminisztráción kívül az egyik ilyen változás hamarosan a hétköznapi emberek életét is érintheti, ráadásul egy veszprémi politikusnak, Navracsics Tibornak kell levezényelnie. 2024. január 9. 14:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.