Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Meggyújtották az első gyertyát a város adventi koszorúján

2018. december 1. 19:06
A Szentháromság téren felállított adventi koszorú első lángját Némedi Lajos alpolgármester és Felker Zsolt káplán gyújtotta meg.

– Bár még nem zártuk le a 2018-as évet, de már sokan gondolkozunk azon, hogy milyen esztendő áll mögöttünk – fogalmazott Némedi Lajos. – Minden bizonnyal sokunknak van oka örömre, elégedettségre, és biztos vannak olyanok, akiknek fájdalmat is okozott az elmúlt év.

Az alpolgármester szerint Veszprém számára összességében szép, jó, sikeres év volt az idei. Lélekben is gyarapodtunk, és elmondhatjuk: békében, nyugalomban telt el 2018. Ezt – békességet és nyugalmat – kívánt a közelgő ünnepre is.

– Amikor az adventi koszorún fellobban az első gyertya, a várakozásra, az eljövetelre emlékezünk – mondta Felker Zsolt. – Ha az adventi dalok a gyerekkorunkat idézik, ha úgy érezzük, mi már túl vagyunk azon, hogy Jézus eljövetelét várjuk, lelkünk mélyén mégis él bennünk ez a várakozás.

Krisztus bebocsátást kér tőlünk, de csak ahhoz megy be, aki kinyitja az ajtót számára. Advent első hetében figyelnünk kell az ő kopogtatására, ami eljön az imádságainkban, a liturgiáinkban, jó cselekedeteinkben.

Vegyük észre, hogy szeretteink a legnagyobb ajándékok, és törekedjünk rá, hogy mi is azok legyünk számukra, hogy ne bántsuk meg őket, hogy képesek legyünk megbocsátani és bocsánatot kérni. Olyan ajándékok ők, mint Isten, aki nélkülözhetetlen, aki elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk, és üdvözít.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Karácsonymentés a konyhában: jöhetnek az utolsó pillanatos gasztroajándékok! Karácsonymentés a konyhában: jöhetnek az utolsó pillanatos gasztroajándékok! Finomak, ötletesek, nem mindennapiak, gyorsan elkészíthetőek, és a rájuk szánt időt és energiát tekintve garantáltan érzi a megajándékozott, hogy szeretettel gondolunk rá és fontos nekünk. Mindjárt itt a karácsony, ám ha még nem sikerült volna megtalálni a tökéletes ajándékot, ezekkel az egyszerű, ám nagyszerű gasztroajándékokkal az utolsó pillanatban is garantáltan meglepetést tudunk okozni. 2023. december 22. 21:53 Ne csak a gyertyaláng életű örömöt éljük meg! Ne csak a gyertyaláng életű örömöt éljük meg! Már csak egyetlen hét maradt szentestéig: szombaton a Margit templomban gyújtották meg a város adventi koszorújának harmadik gyertyáját. 2023. december 17. 16:00 A Haszkovó-lakótelep is bekapcsolódott az adventi programokba A Haszkovó-lakótelep is bekapcsolódott az adventi programokba Vasárnap megnyitott a Kálvin-parkba szervezett vásár és koncertsorozat Haszkovó advent néven. 2023. december 11. 19:53 A veszprémi városrészekben kisebb közösségekben készülnek az ünnepekre advent A veszprémi városrészekben kisebb közösségekben készülnek az ünnepekre A Cholnoky-lakótelepen, a Jeruzsálemhegyen és az Egyetemvárosban is saját kisebb, de jó hangulatú összejövetelekkel készültek már a héten is az ünnepekre, miközben a belvárosban megnyílt a télki Gyárkert, az ActiCity-ben pedig kézműves karácsonyi vásárt tartottak. Mutatjuk előbbieket is. 2023. december 10. 15:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.