Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Naperőművek épülnek Veszprémben

2018. december 21. 11:00
Az MVM Hungarowind Kft. megkezdi naperőműveinek létesítését az E.ON Észak-dunántúli Áramhálozati Zrt. engedélyezési területén: a projekt során Veszprémbe is telepítenek két naperőművet.

- Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft. hét projekt keretében, országosan 110 naperőművet épít az Európai Uniós társfinanszírozásban, így az MVM Csoport lesz a legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelő Magyarországon – mutatta be Dr. Kiss Csaba az MVM Csoport műszaki vezérigazgató-helyettese a naperőművi beruházások hátterét csütörtökön Veszprémben.

Az MVM Hungarowind Kft. összesen 21 darab 0,5 MW beépített teljesítményt nem meghaladó erőművet épít az E.ON Észak-dunántúli Áramhálozati Zrt. engedélyezési területén. A tervezett helyszínek: Bicske, Bodajk, Csorna, Csókakő, Fertőszéplak (kettő naperőmű), Győrvár (kettő naperőmű), Kajárpéc (kettő naperőmű), Kisbér, Komárom, Kőszeg, Nagyvázsony, Öskü (kettő naperőmű), Várpalota (kettő naperőmű), Veszprém (kettő naperőmű) és Zalaegerszeg. Az első erőművek várhatóan már 2018 végén megkezdhetik kereskedelmi üzemüket.

Az erőművek átlagosan 13,2 GWh termelésére lesznek képesek összesen: ez a mennyiség körülbelül 5-6 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezheti, ezzel az ország szén-dioxid kibocsátását közel 13 ezer tonnával csökkentve.

- Veszprém az első városok között volt, akik energia stratégiát alkottak, ám annak ellenére, hogy ezek a stratégiák egyértelműen fontosak, minden stratégia csak annyit ér, amennyi meg is valósul belőle. A város mindig komoly hangsúlyt fektetett arra, hogy a megújuló energiát egyre nagyobb mértékben hasznosítsa, ezzel is csökkentve Veszprém szén-dioxid kibocsátását. Azzal, hogy az MVM partnerünk ebben a gondolatban és a projektben mi is részesülhetünk, nemcsak elvi együttműködés történik, hanem „kézzelfogható” eredményekkel járul hozzá a város klímastratégiájának megvalósulásához – mondta Porga Gyula polgármester.

Porga Gyula hozzáfűzte, hogy a vállalat a város közéletében, kulturális életében is régóta jelentős szerepet tölt be, hiszen a VeszprémFest egyik fő támogatója az MVM Csoport.

Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.