Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Pozitív, komoly várakozásaim vannak 2019-el szemben

2019. január 4. 12:00
Vándorfi Lászlót, a Pannon Várszínház igazgatóját kérdeztük arról, milyen tervekkel, elképzelésekkel vág neki az új esztendőnek.

Bár a kulturális tao-támogatás kivezetésével a magyar előadó-művészeti szféra jelen pillanatban nehezen tervezhető időszakát éli, a 2019-es évvel kapcsolatban pozitív, komoly várakozásaim vannak.

Személyesen és a Pannon Várszínházat illetően is rendkívüli élmény, hogy Veszprém elnyerte a 2023-as év Európa Kulturális Fővárosa címet. Lehetőségem volt dolgozni a győztes pályázati anyag elkészítésén, sok-sok kiváló munkatárssal együtt. Talán ezért is van, hogy a büszkeségen túl sajátunknak is érezzük a sikert és a felelősséget, ami a program megvalósításával jár. Már most körvonalazódnak a győztes pályázati anyag részét képező projektjeink tennivalói. Többek között ebben a szellemben újul meg A TÁNC Fesztiválja, elkezdődik az inotai három hűtőtornyot és környezetét érintő munka nyári fesztivállal, építészeti és művészeti tervezéssel, szakmai segítséget nyújtunk az alsóörsi Amfiteátrum kialakításában és arculatának megformálásában.

Archív fotóArchív fotó

Természetesen készülünk a 2019/20-as színházi évadra is, mely ugyancsak figyelembe veszi, hogy Veszprém Európa Kulturális Fővárosa kíván lenni. Mindehhez számítunk a város és a Bakony-Balaton régió polgárainak, szervezeteinek, vezetőinek együttműködésére és a magunk részéről is ugyanezt ajánljuk partnereinknek. Várjuk nézőinket a Hangvillába és regionális rendezvényeinkre a régi szeretettel, új gondolatokkal és formákkal.

Boldog új esztendőt kívánok mindannyiunknak!

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
A művészet: béke A művészet: béke Jon Fosse norvég írót kérték fel arra, hogy fogalmazza meg üzenetét a színházi világnap alkalmából. Gondolatait világszerte felolvassák szerdán az esti előadások előtt.  2024. március 26. 22:37 Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Harminckét éve itt báboznak a városban, de igazán méltó helyet csak most sikerült találniuk. Nem csoda, ha ezt különleges módon szerették volna megünnepelni: pénteken a közönséggel együtt, a Várlak Fesztivál indulásával avatta fel a Kabóca Bábszínház új, Deák utcai épületét. 2024. március 23. 15:21 ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Március 23-án mutatja be a Pannon Várszínház Peter Quilter komédiáját, a Bestsellert. Az előadás rendezője – és egyik játszója – Szelle Dávid, aki maga talált rá a kétféle változatban is létező darabra, hiszen van egy háromszereplős, illetve egy hatszereplős verziója. Előbbit még soha nem játszotta egy színház sem, így a Pannon Várszínház világpremierre készül. A szereplőket kérdeztük a közelgő bemutatóról: Szelle Dávidot, Kárpáti Barbarát és Oravecz Editet. 2024. március 19. 15:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.