Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Jobbik: az EKF sikerről és a V-Busz indulásáról

2019. január 5. 18:02
Kovács Rajmund, a Jobbik veszprémi elnöke és dr. Varga-Damm Andrea országgyűlési képviselő a szombat délután tartott sajtótájékoztató keretében gratuláltak Veszprémnek az EKF címhez, majd a V-Busszal kapcsolatos tapasztalatokról számoltak be.

Kovács Rajmund úgy fogalmazott, hogy az EKF egy hatalmas lehetőség a városnak, hogy előrébb lépjen és eddigi hírnevét öregbítse, a megvalósuló fejlesztések pedig gazdaságilag és turisztikailag is fejlődést hozzanak Veszprém életébe.

- A polgármester az összes ellenzéki párt képviselőit bevonta a pályázat alapelveinek kidolgozásába, közös munkával épült fel a program, így én is úgy érzem, hogy egy győztes csapat tagja lehettem – mondta az EKF projektről dr. Varga-Damm Andrea.

Az országgyűlési képviselő az új közlekedési rendszer ötletét pozitívan értékeli, de a megvalósítással kapcsolatban úgy gondolja, hogy a tél nem megfelelő időpont egy ilyen volumenű változást igénylő közlekedési újítás elindítására, illetve, hogy szükséges lett volna a próba üzem.

A Jobbik reméli, hogy a V-Busz a továbbiakban a nehéz kezdés ellenére sikeresen üzemel és, hogy a város a későbbi beruházások során több figyelmet fordít az emberi tényezőkre.

vehir.hu
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. tegnap 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.