2019. január 21., hétfő
Ágnes névnap

Elismeréssel jutalmazták Huszár Józsefné Júliát

A Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület (VENŐKE) alapító tagját és tiszteletbeli elnökét 80. születésnapján köszöntötték egyesületi társai és a város szombaton.

A VENŐKE életében hagyomány, hogy minden esztendőben évzáró és évkezdő összejövetelt tartanak, melyen az elmúlt időszak legsikeresebb projektjeinek felvázolása mellett sorra veszik a következő év legfontosabb feladatait és történéseit. Az összejövetelnek azonban idén különleges apropója is volt: ekkor ünnepelte 80. születésnapját Huszár Józsefné Júlia, az egyesület alapítója és tiszteletbeli elnöke.

Máthé Éva beszélt a sikerekről és a feladatokrólMáthé Éva beszélt a sikerekről és a feladatokról

Huszárné Júlia mögött tevékeny 80 év áll. Korábban a Nitrokémia gyárában dolgozott vegyészmérnökként, azonban mindig is élénken érdeklődött a közélet iránt, így nyugdíjazása után sem tétlenkedett. 1994-ben több nőtársával együtt vett részt az Amerikai Szavazó Nők Ligája által megvalósított Demokrácia programban, melynek köszönhetően Utah államban dolgozhatott együtt a ligával, majd 1995-ben az ösztöndíjas asszonyokkal együtt Budapesten szervezett a demokratikus közélet megszervezéséről szóló konferenciát. Az eseményen több veszprémi nő is részt vett, akikkel együtt még ebben az évben létrehozta a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesületet.

Bár nem volt olyan könnyű az indulás, az évek során kivívták maguknak az elismerést és a város szerves részévé váltak Huszár Júlia vezetése alatt. Az egyesület céljaként a nők társadalmi elfogadottságának elősegítését, a női értékek bemutatását és megőrzését tűzte ki, aminek fejében számos megmozdulást szerveztek, önkéntes munkára hívták a veszprémi nőket, történelmi eseményeket helyeztek vissza a köztudatba, személyes hangvételű könyveket jelentettek meg. Egyik legfontosabb tevékenységük az 1956-os Néma Nőtüntetés emlékének ápolása, de rendszeresen tüntetnek ki példamutató veszprémi nőket, akiket az „Erős nők a sziklán című könyvükben az utókor számára is megörökítettük, de nemzetközi ügyeket is rendszerint támogattak.

Az egyesületet ma már Máthé Éva elnök vezeti, de Huszár Júlia továbbra sem tétlenkedik. Tiszteletbeli elnöke a szervezetnek, szabadidejében pedig szívesen ír verseket, publicisztikákat.

Huszár Józsefné JúliaHuszár Józsefné Júlia

A szombati ünnepségen ezekből hangzottak el részletek a TIT-Váci Mihály Irodalmi Színpad tagjainak előadásában, a műveket pedig Huszár Júlia és Huszár József fényképes vetítéssel tett még személyesebbé.

A rendezvényen részt vett Némedi Lajos alpolgármester is, aki a város nevében elismeréssel jutalmazta Huszár Józsefné Júlia áldozatos munkáját és példamutató tevékenységét.