Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Városrészeket összekötő kerékpárút épül Herenden

2019. január 21. 13:46
Herend Önkormányzata a TOP-3.1.1-15-VE1-2016-00004 azonosító számú pályázat keretében kerékpárutak építésére nyert támogatást. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatás összege 270 000 000 forint. A beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, a Széchenyi 2020 program keretében. A kerékpárút kivitelezése 2019. április végén fejeződik be.

Kiépített kerékpárúton nem lehet megközelíteni Herendet, a 8. számú főúton viszont nem megengedett a kerékpárral történő közlekedés. Hiányzik a kiépített kerékpárút úgy a kerékpáros turista forgalom és a munkába járók körében is. Herend nyugati felén a Majolika gyár szomszédságában lévő lakóterületen lakó mintegy 150 család a 8. számú főút 2 x2 sávossá való bővítését követően csak egy kiépítetlen földúton tudja a város központját megközelíteni.

Herend településrészek összeköttetését biztosító tervezett kerékpárút gazdaságfejlesztési célt is szolgál. A kijelölendő, illetve kiépítendő kerékpáros útvonal mentén és közvetlen környezetében 11 gazdasági üzem, vállalkozás helyezkedik el.

Herend belterületén a Kossuth Lajos utca - Vasút utca kerékpározhatóvá történő kijelölése történik a Rákóczi Ferenc utca csatlakozásáig.

A Polgármesteri Hivatal épülete is kerékpáros kijelöléssel megközelíthetővé válik.

A Rákóczi Ferenc utca burkolatának szélesítésével és nyitott kerékpársáv kiépítésével történik a kerékpározás lehetőségének biztosítása a következő szakaszon. Majd a Petőfi Sándor utca nyitott kerékpársávval történő kerékpározhatóvá tétele után a vasúti töltés déli, majd egy keresztezést követően az északi oldalán egy mezőgazdasági út kerékpározhatóvá tételével történik a kerékpározhatóság kialakítása egészen a pihenő parkig.

A pihenőpark és a korábbi Herendi Majolikagyár között pedig a meglévő közút burkolatának szélesítésével és nyitott kerékpársáv kiépítésével történik a kerékpározás lehetőségének biztosítása.

A megvalósítandó kerékpárút kijelölt nyitott kerékpársávot 1.520 m hosszon, közút fejlesztését követő kijelölt nyitott kerékpársávot 1.805 m hosszon és mezőgazdasági út kerékpározhatóvá tételét tartalmazza 1.580 m hosszon. A kialakítandó kerékpárforgalmi létesítmények hossza összesen 4.905 m.

A kerékpárút tervezett nyomvonala többségében önkormányzati tulajdonú területeken halad. Azon területek, melyek nem önkormányzati tulajdonban vannak a projektfejlesztés szakaszában kisajátítás, vagy vétel formájában az Önkormányzatok tulajdonába kerülnek, illetve rendelkezni fognak a tulajdonosi hozzájárulással.

A megépítendő kerékpárút fenntartását a település saját hatáskörben a gazdasági ellátó részlege közreműködésével biztosítja, melynek a pénzügyi feltételeit költségvetésében tervezi. A kerékpárút fejlesztés záró szakaszában szemléletformáló rendezvények szervezésével és kiadványok készítésével járul hozzá a fejlesztés megismertetéséhez.

vehir.hu
további cikkek
Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 A GTA-ban érezte magát a sofőr közélet A GTA-ban érezte magát a sofőr A valószínűleg ittas állapotú férfi a lépcsőn át szeretett volna távozni autójával, ám az érdekes manőver nem sikerült. 2024. március 2. 9:13 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24 Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a kutya-országbérlet havonta 1890 forintba fog kerülni, és az érvényességi ideje alatt az egész országban lehet majd vele a kutyákat szállítani. 2024. február 29. 14:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.