Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A látásmód a legfontosabb a világon

2019. február 16. 13:28
A gyermekek úgy ábrázolják a valóságot, ahogyan azt szeretnék látni. Legtöbbször szeretetteljesen. Elképzeléseiket a családról egy rajzpályázat keretében vethették papírra. Az ebből készült kiállítás a Szaléziánumban látható.

A Házasság Hetéhez kapcsolódóan „Ha én felnőtt volnék… ilyen családot szeretnék” témakörrel idén is rajzpályázatot hirdetett a Kukkantó Baráti Kör Egyesület.

A négy korcsoport számára kiírt pályázatra kétszáz, 4 és 10 év közötti veszprémi gyermek adta be rajzait, és különféle technikákkal készült alkotásait.

A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri értékelte, melynek tiszteletbeli elnöke M. Tóth Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, EKF2023-nagykövet volt. A szervezők, a szülők és a polgármester mellett ő is ott volt szombat délelőtt a Szaléziánumban tartott eredményhirdetésen.

Néhányan nagyon izgultak az eredményhirdetésenNéhányan nagyon izgultak az eredményhirdetésen

-A beérkezett pályamunkák rendkívül érdekesek. Évről-évre látszik, hogy a gyerekek egyre több technikát alkalmaznak. Volt, aki festett, más rajzolt, vagy vasalható gyöngyöt használt fel művészkedés közben. Megfigyelhető, hogy érdekes volt a témák feldolgozása is: van, aki jegyespárt rajzolt, valaki az egész családot.

A szülőknek meglepetést okozhatott, hogy gyermekük miként látja a családot, de a legtöbb alkotásról elmondható, hogy vidámság, sok szín, és öröm jellemzi- mondta a díjátadón Somogyi Eszter zsűrielnök, a Szent Margit Óvoda vezetője.

Janka Ferenc görögkeleti parókus az eredményhirdetésen azt mondta:

-A látásmód a legfontosabb a világon.

Janka FerencJanka Ferenc

Az embernek egy bizonyos ideig tart, míg megtanulja úgy ábrázolni a világot, ahogy látja is. A gyerekek rajzaiban az a szép és csodálatos, hogy úgy ábrázolják a valóságot, amilyennek azt szeretnék látni. Tanuljuk meg a gyerekektől, hogy a valóság nem pusztán olyan, mint amilyennek látjuk. Van benne fantázia és kreativitás is.

A gyermekekhez hasonlóan jó lenne szeretettel szemlélni a világot, olyannak látni, amilyennek szeretnénk

- fogalmazott.

A díjakat és az elismerő okleveleket Porga Gyula polgármester adta át a legfontosabb megjelenteknek, az alkotóknak. Harmadik alkalommal hívták meg az eseményre, elmondása szerint örömmel látja, hogy minden évben új arcok neveznek a rajzpályázatra.

- A verseny a város legfontosabb alkotóeleméről, a családról szólt. Fontos üzenet mindenkinek, hogy gyerekeink, -akiket igyekszünk felkészíteni az életre-, hogyan látnak bennünket. A rajzokat végig tekintve szeretetteljesen. Ezért köszönet jár az őket nevelő szülőknek is- mondta.

Porga Gyula szerint öröm látni az új arcokatPorga Gyula szerint öröm látni az új arcokat

És hogy miként látják szüleiket a gyerekek? Milyen családot szeretnének, ha felnőnek? A Szaléziánum folyosóján időszakosan megnézhetjük, de mutatunk egy kis ízelítőt:

Ge. Á.
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.