Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Vidéken bővített a Balluff

2019. március 4. 18:37
Felavatták a Balluff új, csetényi csarnokát hétfőn. A telephelyen év eleje óta folyik a termelés.

A kétezer lelkes bakonyi falu a magyarországi kistelepülésekre jellemző problémával küzd: a lakosság elvándorlását szeretnék megállítani. Nagy Attila polgármester úgy gondolta: vonzóvá tehetné a települést azzal, ha a munkavállalóknak nem kellene ingázniuk a munkahelyükre, hanem helyben tudnának állást vállalni. Ebben partnerre talált a Balluff-Elektronika Kft-ben, akik az egyre súlyosabb munkaerőhiány miatt szánták el magukat a rendhagyó lépésre.

Michael UngerMichael Unger

Michael Unger, a Balluff Gmbh ügyvezető igazgatója megerősítette: az elmúlt két évben egyre nagyobb nehézséget jelentett a cég számára megfelelő munkaerőt találni, ezért döntöttek úgy, hogy új utakat, új megoldást keresnek, hogy vonzóbb munkaadói lehessenek a régiónak.

A csetényi önkormányzat 450 millió forintos (javarészt pályázati forrásból származó) beruházással építette fel az új, 1600 négyzetméteres csarnokot, amit a Balluff bérel, hogy 80-85 munkavállalót foglalkoztatva állítsa elő termékeit. Az ehhez szükséges technológiát a magyar állam által biztosított 200 millió forintos pályázati támogatásával szerezték be.

Nagy AttilaNagy Attila

A polgármester a hétfői csarnokavatón elárulta, miért a Balluffal vették fel a kapcsolatot az ötlet megszületését követően. A német cég már harminc éve jelen van Veszprémben, ezzel bizonyította, hogy nem átmeneti állomásnak tekinti Magyarországot, hanem hosszú távra terveznek. És az is mellettük szólt, hogy nem csak összeszereléssel foglalkoznak, hanem termékfejlesztéssel, worldwide beszerzéssel, és informatikai támogatást is nyújtanak a cég más országokban elhelyezkedő gyáregységei számára.

Ez utóbbi Komáromi Edit, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője szerint is fontos. Ő úgy fogalmazott, hogy a világgazdaságban jól látszik a trend: az lehet sikeres, aki a lehető leggyorsabban tudja alkalmazni a technológiai újításokat, az innováció meghatározza a versenyképességet.

Ovádi Péter, a térség parlamenti képviselője ehhez azt is hozzátette: a Balluff nemcsak munkaadóként van jelen, hanem a sport, a kultúra támogatójaként Veszprém társadalmi életében is szerepet vállal. Arra is rámutatott, hogy a cég a magas hozzáadott értékű tevékenységével a Pannon Egyetemen végzettek számára is elhelyezkedési lehetőséget teremt, az ott végzett mérnökök helyben tartásával pedig az egész térség fejlődik.

Ovádi PéterOvádi Péter

Bár az ünnepélyes csarnokavatásra csak hétfőn került sor, a munka már bő másfél hónapja zajlik az üzemben, és – ahogy azt Ötvös Tamás, a Balluff-Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója is megjegyezte – az új telephely mára már rendesen beépült a Balluff működésébe, részévé vált a rendszernek. A csarnoknak jelenleg a felét használja a cég, a még üresen álló épületrészt az év során tervezik berendezni, folytatva ezzel a munkahelyteremtést a régióban.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.